Biztató a focista állapota
Egyre jobban van Muamba: beszélt az edzőjével
Javul Fabrice Muambának, a Bolton Wanderers labdarúgójának az állapota, a játékos kedden rövid beszélgetést folytatott az edzőjével, Owen Coyle-lal.
2012.03.20 19:26MTI"Röviden elbeszélgettünk. Persze még hosszú út áll előtte, de az állapota mindenképpen bíztató" - mondta a BBC-nek a tréner.
Muambának szombaton, a labdarúgó FA Kupa negyeddöntőjében megállt a szíve a pályán, s azóta egy londoni klinikán kezelik. Sokáig kritikus volt az állapota, a hétfő esti közlés szerint azonban jobban van, önállóan lélegzik, és a szíve is mindenfajta segítség nélkül ver. A klub keddi közleménye alapján "nyugodt volt az éjszakája".
Az egykori Zairében született, korábbi U21-es angol válogatott játékos a mérkőzés 41. percében, a kezdőkörnél zuhant a földre úgy, hogy senki nem volt a közelében. A bíró megállította a játékot, Muambát pedig percekig próbálták a pályán újraéleszteni, majd hordágyon levitték. Howard Webb játékvezető minden futballistát beküldött az öltözőbe, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a találkozó nem folytatódik. A Tottenham Hotspur elleni mérkőzésen a Bolton kapuját a magyar válogatott Bogdán Ádám védte, az állás pedig 1-1 volt, amikor félbeszakadt a küzdelem.
A szombati eset miatt elhalasztották a Bolton soron következő, keddi (mai) bajnoki mérkőzését, melyen az Aston Villa lett volna az ellenfél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


