Kritikus állapotban van
Megállt a szíve a pályán - állítólag már beszél Muamba
Egy barátja szerint már beszél Fabrice Muamba, a Bolton Wanderers játékosa, akinek szombaton, a labdarúgó FA Kupa negyeddöntőjében megállt a szíve a pályán, s azóta kritikus állapotban egy londoni klinikán kezelik.
2012.03.19 19:58MTIA futballista egyik barátja hétfőn azt mondta, hogy Muamba franciául és angolul és kimondott már néhány szót.
A játékost ápoló kórház korábbi közleménye szerint a futballista szíve már mindenféle segítség nélkül ver, emellett a lábait és a kezeit is mozgatni tudja. Mindazonáltal továbbra is folyamatosan szigorú megfigyelés alatt tartják, a kezelése pedig még hosszú ideig eltarthat.
Az egykori Zairében született, korábbi U21-es angol válogatott játékos a meccs 41. percében, a kezdőkör mellett zuhant a földre úgy, hogy senki nem volt a közelében.
A bíró megállította a játékot, Muambát percekig próbálták a pályán újraéleszteni, majd hordágyon levitték. Howard Webb játékvezető minden futballistát lehívott, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a találkozó nem folytatódik.
A Tottenham Hotspur elleni mérkőzésen a Bolton kapuját a magyar válogatott Bogdán Ádám védte, az állás pedig 1-1 volt, amikor félbeszakadt a küzdelem. A szombati eset miatt elhalasztották a Bolton soron következő, keddi bajnoki mérkőzését, melyen az Aston Villa lett volna az ellenfél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


