Talán felépül a selejtezőre
Pálinger Kati súlyos sérülése
Szalagszakadást állapítottak meg Pálinger Katalin jobb bokájában, így a Győr és a válogatott klasszis kézilabdázója egy-két hétig nem játszhat.
2008.03.05 11:11MTIA kapus reményei szerint a március végén esedékes olimpiai selejtezőtornára már felépül. „Az elülső szalag szakadt el, és nem kell műteni. Az első napokban jegelem, majd utána meglátjuk, milyen tempóban gyógyul. Mindent megteszek, hogy mielőbb a csapat rendelkezésére álljak" - mondta az MTI-nek az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kapus, aki a Nürnberg elleni, szombati középdöntős Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg, amikor az egyik védés során rálépett a labdára.
A 29 éves játékos - akit posztján a világ egyik legjobbjának tartanak - így nem szerepelhet szerdán, a Ferencváros elleni bajnoki rangadón, és vasárnap, az orosz Toljatti elleni BL-meccsen sem. A válogatott szempontjából sem mellékes Pálinger sérülése.
A nemzeti csapat március 28. és 30. között Nimes-ben olimpiai selejtezőt játszik, ahol találkozik a házigazda francia, valamint a kongói és a japán együttessel. A kvartettből az első két helyezett jut ki a pekingi játékokra. „Addig biztosan rendbe jövök, nem lesz gond. Én már most hétvégén is szeretnék játszani, nehogy kiessek a formából" - tette hozzá Pálinger.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


