Olimpiai selejtező
Női kézi-válogatottunk útja Pekingig
Az esélyeknek megfelelően a dél-koreai női kézilabda-válogatott nyerte a megismételt ázsiai olimpiai selejtezőt és vehet részt a pekingi játékokon.
2008.01.30 08:26MTIA dél-koreaiak sikere azt jelenti, hogy a magyar csapat a francia, az elefántcsontparti és egy később megnevezendő ázsiai együttessel vív kvalifikációs tornát március 28. és 30. között, várhatóan Franciaországban.
A nemzetközi szövetség (IHF) decemberben törölte a korábbi ázsiai selejtező eredményét bundagyanú és játékvezetői részrehajlás miatt. Az ázsiai szövetség azonban most is jelezte: nem fogadja el az IHF döntését, és szankciókat helyezett kilátásban a dél-koreai és a japán válogatottal szemben, más csapat ugyanis nem nevezett a viadalra.
A mostani egymeccses selejtezőt 34-21-re nyerték a koreaiak. Így aztán azt sem lehet tudni, hogy melyik ázsiai csapat lesz a magyarok ellenfele a két hónap múlva esedékes tornán. (Korea olimpiai kvótát szerzett, Japán pedig a romániai csoportba kapott besorolást) Az pedig várhatóan csütörtökön derül ki, hogy ki lesz a vb-nyolcadik helyezés miatt lemondott Németh András utódja a magyar kapitányi poszton.
Az egyes olimpiai selejtező csoportok beosztása:
I. csoport: Németország (vb-3.), Spanyolország (vb-10.), Svédország, Kuba
II. csoport:: Románia (vb-4.), Horvátország (vb-9.), Japán, Lengyelország
III. csoport:: Franciaország (vb-5.), MAGYARORSZÁG (vb-8.), Elefántcsontpart, egy ázsiai csapat
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


