Fel akarta adni a versenyt az énekes

X-Faktor: "Nem kényszeríthetjük Zámbó Krisztiánt maradásra"

Hatalmasat csalódott saját magában Zámbó Krisztián az idei X-Faktor első élő show-jában, ezért közvetlenül a műsor után, de még másnap is azt fontolgatta, hogy kiszáll.

Zámbó Krisztián útja a válogatótól az élő show-ig képgaléria

2012.10.17 14:29ma.hu / RTL Klub

Hajszálon múlt, hogy Zámbó Krisztián nem ment párbajra az idei X-Faktor első élő show-ja végén, legalábbis az ő nevét mondta ki utoljára Ördög Nóra a biztos továbbjutók között, még akkor is, ha ez a sorrend a rendszeresen ismételt figyelmeztetés szerint nem feltétlenül egyezik a nézői szavazatok sorrendjével. Ennek ellenére a görcsösen bizonyítani akaró énekes úgy érezte, ha énekesként nem fogadják el ebben a műsorban és nem tud úgy teljesíteni, ahogy szeretné, akkor inkább nem akarja ezt az egészet.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence (A galériához KATT a képre!)

A show utáni After-X-ben elhangzottakat később is megismételte, sőt, komolyan fontolóra vette, hogy kiszáll a versenyből, és lelkifurdalása volt amiatt is, hogy elsőként Kvaka Andreának és Fehér Zolinak kellett párbajoznia, érzése szerint neki kellett volna ott állnia a mentorok ítéletére várva.

"Ehhez hasonló helyzet itthon még nem merült fel, és külföldön is csak olyan, hogy egy versenyzőt a producerek küldtek el, mert nem megfelelően viselkedett" - ismerte be Schiwert-Takács László, a műsor kreatív főszerkesztője. Az elméleti szinten felmerült lehetőséggel kapcsolatban azonban elmondta, hogy mivel a műsorban részt vevő versenyzők száma hétről hétre előre meg van határozva, attól eltérni nem lehet, bármelyik versenyző soron kívüli távozása esetén valaki másnak kellene átvenni a helyét. Praktikus módon ez a legutóbb kiesett versenyző visszahívása lenne - derült ki a Fókuszból.

"Az RTL Klub nem kényszerítheti maradásra egyik versenyzőt sem, ha ő ki akar lépni" - folytatta a tehetségkutató képviselője. A rajongók nagy örömére azonban miután aludt a kérdésre néhányat, Krisztián már újra fényesnek látja a jövőt, és gőzerővel készül az eheti fordulóra, nem kevéssé köszönhetően mentorának, Keresztes Ildikónak és az énektanárának. Néhány napja még nem bízott saját magában, rajongói biztatása azonban átlendítette a holtponton és ígéri: mindenkit kárpótol a múlt heti csalódásért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.