Keresztes: "Meg fogjuk ölni egymást!"

Képek - Összeállt az X-Faktor TOP12-es mezőnye

Összetört álmok, potyogó könnyek és kíméletlen küzdelem, de nagy meglepetések és elképesztő produkciók: ez volt a mérlege a Mentorok Háza második összefoglalójának.

Keresztes és Feró döntésével teljes az X-Faktor döntője képgaléria

2012.10.08 12:59ma.hu

"Az idei év a csapatok éve lesz az X-Faktorban" - jelentette ki Nagy Feró, és talán nem is áll olyan távol az igazságtól, hisz minden eddiginél erősebb mezőny képviseli a tehetségkutató csoportos indulóit. De nem lesz egyszerű dolguk, ha szeretnék megtörni az eddigi "hagyományt" és akár a döntőig eljutni, mert az egyéni versenyzők közt is olyan énekesek vonultak fel, hogy a mentoroknak már eddig is alapos fejfájást okoztak az újabb és újabb selejtezők.

A szombat este a Lányok és a Fiúk kategóriájáé, valamint Malek Miklósé és Geszti Péteré volt, vasárnap viszont Keresztes Ildikóval és a 28 éven felüliekkel izgulhattak a tévénézők, továbbá ekkor derült ki, Nagy Feró melyik három csapatot viszi magával az élő show-ba. A döntés ezúttal sem volt egyszerű, így mindkét mentor hívott egy-egy segítőt.

Keresztes Ildikónak a Carbonfools frontembere, Fehér Balázs igyekezett tanácsokat adni és megosztani az észrevételeit, amire szükség is volt, hisz ennyi találkozás után már minden mentor valamilyen szinten elfogult a versenyzőkkel szemben. A zenész dinasztiában felnőtt fiatal sztár és a rutinos rockernő elé elsőként Lass Bea járult, aki úgy tervezte, hogy az eddigi drámai oldala után megmutatja a vidámabb énjét is, ám hiába adta elő szerelmes szempillarebegtetéssel kísérve a Wonderful World című klasszikust, Balázs rá sem nézett, Ildikó pedig úgy érezte, ezúttal sem látott meg semmi új színt a lányban. Mégis volt némi hatása az előadásának, hisz a Carbonfools énekese nevetve jegyezte meg: "most már én is nézni fogom az X-Faktort!"

Még a 28 éven felüliek csapatából is jócskán kilóg az 52 éves Kovács László Stone, de csak korát tekintve, mert lelkesedésben, lendületben bátran kelhet versenyre a legifjabbakkal is. A versenyben másodszor induló, de csak először ilyen messzire jutó rocker bevallotta: ez az utolsó lehetősége, és most "tokostól kell kitörnie az ajtót", senkit nem engedhet maga elé. "Itt van ez az öt ember, aki el akarja venni az álmomat" - utalt vetélytársaira, és nem véletlen, hogy a szentendrei nyaralóban épp az Edda Álmodtam egy világot című számával állt a mentor és segítője elé.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence (A galériához KATT a képre!)


Halott édesapja emlékét szerette volna továbbvinni Kovács Erika Keri, aki elmondta: édesapjától örökölte a hangját, és amikor énekel, mindig úgy érzi, talán így imádott apukája is újra él egy kicsit. Bár Keresztes úgy vélte a dala végén, hogy kissé túlzottan is átlagos popénekes-karakter, Balázs felhívta a figyelmét rá, hogy nagyon jól alakítható alapanyag és még sok mindent ki lehet hozni belőle.

Nem maradt rejtve viszont Horváth Sándor tehetsége, akiről a mentorasszony sosem mulasztja el megjegyezni, hogy mintha egy bársonyköntöst öltene magára, annyira simogató és puha érzés őt énekelni hallani, de később ő maga is érezte, hogy csupán 90 százalékos teljesítményt nyújtott. Balázs kritikája jól megfogalmazta a versenyzővel kapcsolatos kételyeket: "bejött ide ez az ember borzasztó szerényen és picikén, és nem tudta a végére sem levetkőzni ezt a személyiségét".

Kiss Ernő izguló kispapaként állt először az X-Faktor színpadán még sok héttel ezelőtt, azóta egyre gyakorlottabb apukává vált, közben pedig igyekezett énekesként is hétről hétre több gyakorlatra szert tenni, mégis úgy tekintett a mentorházi fordulóra, mint az eddigi küzdelme méltó finise - és sajnos később be is igazolódott, hogy számára a Light House Family dala valóban búcsúdal volt. "Sajnos modorosan merev volt" - vélte Balázs, Ildikó pedig azzal fejelte meg: "jól néz ki és színpadra való, de túl jófiú, és emiatt nem izgalmas".

A kategória utolsó színrelépője Zámbó Krisztián volt, aki egy egészen apró momentumtól eltekintve végre teljesen le tudta vetkőzni híres apja árnyékát és egy állítása szerint tőle teljesen idegen dallal próbálta lenyűgözni a döntéshozókat. Lady Gaga Pokerface című számát erőteljesen átdolgozott formában, de egyértelműen meggyőző módon adta elő, olyannyira, hogy miután elhagyta a meghallgatás helyszínét, Fehér Balázs meg is kérdezte: "majdnem tapsoltam, ez jelent valamit?"

A meglepetés ereje ezúttal nyerő stratégiának bizonyult, mert Keresztes Ildikó őt is beválasztotta a három mentorált közé. Rajta kívül Stone-t tréfálta meg, amikor azt mondta, szeretné megkímélni őt egy újabb kudarctól, még akkor is, ha tudja, hogy minden álma az volt, hogy idén bekerüljön az élő show-ba. Rövid hatásszünet és Stone beletörődő arckifejezése után azonban folytatta: "És ez most sikerült!"

A harmadik továbbjutó Lass Bea volt, bár Ildikónak kétségei voltak, hogy elég erős lesz-e az érzékeny lány, búcsúzóul pedig annyit mondott a következő hetekre nézve neki: "Meg fogjuk ölni egymást, de csak akkor születnek nagy dolgok!"

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence (A galériához KATT a képre!)


Nem volt könnyebb helyzetben Nagy Feró, a csapatok mentora sem, ő segítőként az Anti Fitness Club frontemberét, Molnár Tamást hívta el a meghallgatásra. A mezőny több szempontból is érdekesnek bizonyult: a hat versenyző csapatból idén három olyan is volt, amelynek tagjai eredetileg szólóban neveztek az X-Faktorba, de csak csapatként folytathatták a megmérettetést, ráadásul köztük is különlegesnek számít a Spirit, amely vegyes felállású, egy lány és két fiú alkotja, miközben mindhárman egyenrangúként vesznek részt az éneklésben.

A meghallgatást azonban nem ők, hanem a P.J.Z. elnevezésű formáció kezdte, természetesen ezúttal is rappel készültek a fiúk, esetükben a legnagyobb kockázatot talán épp az jelenti, hogy a mezőny többi résztvevőjével szemben ők kevésbé "rugalmasak", számukra a szövegelés az igazi terep, semmint az éneklés. Ennek ellenére, amint az később kiderült, Feró bennük látja az egyik nagy lehetőséget, a két fiatal srác bejutott a legjobb 12 közé - noha a nemzet csótánya azt sem titkolta, hogy segédje kerek-perec kijelentette: "Feró, ezekkel be fogsz égni!"

Eleve csapatként nevezett a három testvérből álló Soldiers, az ő előnyük nemcsak az, hogy jóval régebb óta énekelnek együtt, mint a frissen csapattá kovácsolt versenyzők, hanem az is, hogy igen jól mutatnak a színpadon. Az eddigi meghallgatások során nem is okoztak csalódást, és még Tomi is úgy érezte, hogy hiánypótló lehet a megjelenésük a magyar zenei palettán.

Nem úgy az őket követő Wonderfool és a By The Way, amely sokban hasonlít egymásra. Mindkét csapat három-három fiúból áll, és mindkét csapat a Táborban, a mentorok döntése nyomán született, de mindkét csapat tagjai szilárdan hittek abban, hogy ők lesznek azok, akik ebben a felállásban bekerülnek az élő show-ba, mert sikerült összecsiszolódniuk a felkészülés rövid ideje alatt.

A Wonderfool esetében még Feró is elismerően szólt a lelki egységről, az őket követő együttesnél azonban mindkét szigorú bíra furcsállotta a túlzásba vitt "szépfiús" elemet, különösen a végén a kacsintást, amit talán nőként jobban tudtak volna értékelni, de így kissé visszásnak hatott.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence (A galériához KATT a képre!)


De nemcsak tiszta fiú- és lánycsapatok várták izgatottan, hogy megmutathassák Ferónak és Tominak, mit tudnak. A Spirit nevű formáció szintén a táborban született, mostanra pedig a sok gyakorlás meghozta az eredményt, a We found love című Rihanna-számban remekül osztották ki az egyes feladatokat egymás között, mégis mindkét bírálóban hiányérzet maradt a végére, Tomi szerint nem nyújtották a maximumot, és Feró is csalódásként élte meg a látottakat-hallottakat. "Korábban büszkék voltunk erre a csapatra" - állapította meg.

Utolsóként a Like vonult be a szobába, akikben talán az lehetett a leginkább veszélyes, hogy a háromtagú lánycsapatból ketten már visszatérő x-faktorosok. Ez azonban rizikót is jelenthetett volna, hisz Gubik Petra tavaly épp a mentorházban esett ki a versenyből, ráadásul akkor a kategóriák felosztása miatt ugyanígy Feróval ült szemben, várva a döntést, hogy van-e helye az élő show-ban vagy nincs. A Simon & Garfunkel Sound of Silence című dalától viszont még az AFC sztárját is kirázta a hideg, és mint fogalmazott, ez a legjobb dolog, ami a közönséggel történhet - közben pedig a színfalak mögött Petra kuncogva vallotta be: "megvolt a pillanat!"

És a lány ezzel nem is tévedett, bár Ferónak sikerült megingatni őket az ítélethirdetéskor. Kritikájában ugyanis a bizonytalanságot hangsúlyozta, akárcsak egy évvel korábban, de végül azzal zárta mondandóját, hogy túltette magát a kétségeken és magával viszi a három lányt, sőt, hisz abban, hogy idén először akár egész a döntőig is eljuthat egy csapat! Nagy meglepetésre a két hármas fiúcsapatból egyiket sem engedte az élő show-ba, mint ahogyan a Katona-lányoktól is elköszönt.

A csapatok közül a harmadik továbbjutó - a már említett P.J.Z. után - a Spirit lett, noha Feró alaposan ledorongolta a tagokat, de bevallotta, hogy a táborban annyira tökéletes produkciót nyújtottak egyetlen éjszakányi felkészülés után, hogy ez alapján mégiscsak helyük van az élő versenyben.

Szombaton már azzal folytatódik az X-Faktor, és a versenyzők sorsa onnan kezdve csakis a nézőkön és az ő szavazataikon fog múlni. Vajon ki lesz 2012 hangja?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.