Hivatalosan is bejelentette a sztár a gólyahírt
Pocakos képek: Úton van Beyoncé első gyermeke!
Bár korábban többször felröppent, ezúttal biztos: Beyoncé és kedvese, a szintén zenész Jay-Z első közös gyermeküket várják, három évvel az esküvőjük után.
Bájos képek a várandós Beyoncé-ról 
Alig több mint két hónapja még egy sejtelmes mosoly sem hagyta el Beyoncé száját, pedig ő már tudta, amiről a nemzetközi bulvársajtó csak találgatott: három évnyi házasélet után végre úton van első közös gyermekük férjével, Jay-Z rapperrel.
A sztár a vasárnapi MTV VMA díjkiosztó gálán viszont már nem is próbálta rejtegetni óriási pocakját, , sőt, a fotósok kedvéért még le is simította a bő kismamaruhát, hogy jobban látszódjon minden porcikája. Pedig annyira már feszíteni sem kellett azt a ruhát, talán csak 2-3 hónap lehet hátra a szülésig, így végül az eredeti terv is megvalósult, miszerint 30 éves koránál tovább nem akar várni a gyermekvállalással.
Ezt Beyoncé többször is kijelentette, ám amikor nyár elején még mindig nem látszott rajta semmi változás, egyre többen vetették fel, hogy a 30. születésnapját szeptember 4-én betöltő sztár ebben az egyben talán egy kicsit tévedett.
Szinte pontosan két hónappal ezelőtt, július első napján még azt írtuk: "ha a szülés nem is, a terhesség még addig kiderülhet". Ha minden jóslásunk így teljesül...
Még több hír Beyoncé-ról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


