Színház a világhálón
Különleges színházi projekt indul!
A netkomédiát az ötletgazda egy nagy közös játéknak nevezte, a hozzászólók között várhatóan intenzív párbeszéd generálódik majd és együttesen hoznak létre egy két felvonásos vígjátékot.
2010.09.24 10:45MTINetkomédia címmel különleges színházi projekt indul: a közönség ötleteiből az interneten születik színdarab, amelyet a Szombathelyi Fesztiválszínház 2011 augusztusában mutat be.
Mint azt Schlanger András színész-rendező, a netkomédia ötletgazdája a projektet bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a színházrajongók weboldalukon oldalon írhatják le ötleteiket, javasolhatnak témát, helyzeteket, konfliktusokat és karaktereket.
A hozzászólók között várhatóan párbeszéd indul meg, vitáznak, továbbgondolják egymás bejegyzéseit, végül kikristályosodik néhány ötlet. Ezeket a zsűri október közepén értékeli, majd pályázatot ír ki maximum 12 szereplős, két óra hosszú, két felvonásos vígjáték megírására.
Az érdeklődők a bemutatóig figyelemmel kísérhetik, befolyásolhatják, alakíthatják a történetet, a figurákat, sőt, még a szereplő művészeket is ők választhatják ki.
Az elkészült műveket az interneten közzéteszik, tehát bárki nyilvánosan véleményezheti, rangsorolhatja és szavazhat a legjobban tetszőre.

A zsűri a közönség voksait figyelembe véve dönt az eredményről. A tervek szerint már az olvasópróbákat, végül pedig a bemutatót is élőben követheti a publikum az interneten.
Schlanger András a netkomédiát egy "nagy közös játéknak" nevezte, ami azért is érdekes, mert a nézők mondják el, milyen helyzetek, figurák, konfliktusok izgatják őket.
A kortárs szerzők alig írnak vígjátékokat, kevesen vállalkoznak arra, hogy mindennapi, élő helyzeteket mutassanak be - tette hozzá. Véleménye szerint az internet nem kikerülhető része a mai világnak, alakítja és formálja a társadalmat, az emberi kapcsolatokat.
Az ötleteket és az elkészült pályaműveket bíráló zsűri elnöke Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, tagjai Várady Szabolcs író, költő, műfordító, szerkesztő, Bognár Róbert műfordító, dramaturg, szerkesztő, Rudolf Péter és Schlanger András színész-rendező.
A fővédnök Lator László költő, műfordító, irodalomtörténész, aki azért kapcsolódott a kezdeményezéshez, mert - mint a sajtótájékoztatón elmondta - "minden játék érdekli".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:32 Brutális tűz Észak-Macedóniában - közel 60 halott egy egy éjszakai klubban - videók
- 10:30 A rijádi megállapodások megvalósításáról tárgyalt az orosz és az amerikai külügyminiszter
- 8:29 Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil
- 6:24 Wesley iskolák - megsemmisítettek két működési engedély visszavonást
- 20:56 Március 15. - Kovács Zoltán: országszerte a legnagyobb rendben zajlottak a rendezvények
- 18:54 Összefogás a krónikus vesebetegség korai felismeréséért és hatékony kezeléséért
- 16:53 DK: az árrésstop mellé vezessék be a kirúgásstopot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06