A konzervatív német zenei romantika képviselője
Robert Schumann zeneszerző 200 éve született
Kétszáz éve, 1810. június 8-án született Robert Schumann német zeneszerző, a zenei romantika egyik legnagyobb lírikusa.
2010.06.06 13:58MTIZwickauban jött a világra egy könyvkereskedő családjában, így nem csoda, ha már kiskorától két szenvedélye volt: a zene és az irodalom. Hétévesen már komponált és rögtönzött a zongorán, tizenévesen ígéretes irodalmi próbálkozásai voltak, ráadásul ő végezte egy nagy latin szótár nyomtatás előtti korrektúráját.
Édesapját tizenhat évesen vesztette el, nem sokkal később nővére öngyilkos lett. Anyja kívánságára jogásznak tanult, de az előadótermeknél jobban vonzották a sörözők, a zene és a filozófia.
Megismerkedett kora kiváló zenepedagógusával (későbbi apósával), Friedrich Wieckkel, majd két év után egy Paganini-koncert hatására végképp a zene mellett döntött. Zongoraművész akart lenni, de a túlfeszített gyakorlás miatt 1831-ben megbénult jobb kezének harmadik ujja (újabb kutatások szerint lehet, hogy a szifiliszének kezelésére adott higany okozta testi fogyatékosságát, és közrejátszott elméjének későbbi elborulásában is).
Ezután a komponálás és a zenei szakírói tevékenység felé fordult: 1834-ben megalapította a Neue Zeitschrift für Musik című folyóiratot, amely olyan fiatal tehetségeket mutatott be, mint Brahms, Liszt, Berlioz, zenekritikáiban addig ismeretlen remekműveket fedezett fel.
1840-ben feleségül vette tanítómestere, Wieck lányát, akit tizenévesen ismert meg. Clarát apja zongoraművésznek szánta, ezért tiltotta kapcsolatukat, a fiatalok végül bírói engedéllyel keltek egybe egy nappal Clara 21. születésnapja előtt.
A megtalált boldogság egy év alatt csaknem 140 dal megírására ihlette (ez volt a "dalok éve", az úgynevezett "Liederjahr"), s Schubert méltó társa lett ciklusaival, amelyekben az énekkel egyenrangúvá emelte a zongoraszólamot.
Felesége sikeres európai koncertkörútjain férje darabjait is népszerűsítette, s talán az egyetlen előadó volt, aki teljesen meg tudott felelni Schumann igényeinek. Clara számára írta a-moll zongoraversenyét, amely ma is gyakran felcsendül a világ hangversenytermeiben. Schumann új "iskolát" teremtett rövid, lírai zongora-miniatűrjeivel. Komponált kamarazenét, négy szimfóniát és színpadi kísérőzenét is.
A negyvenes években a lipcsei konzervatóriumban tanított, vezényelt is, majd Drezdába, később Düsseldorfba költözött. A súlyosan terhelt családból származó Schumannon egyre jobban elhatalmasodott a depresszió, hallucinációival időleges vakság és állandó szédülés párosult. A komponálással nem hagyott fel, ekkor írta Genovéva címmel egy középkori legenda nyomán egyetlen befejezett operáját.
Állapota egyre rosszabbodott, utolsó darabját egy éjszaka, álmából felriadva komponálta. 1854-ben, miután öngyilkossági szándékkal a jeges Rajnába ugrott, őrültnek nyilvánították és elmegyógyintézetbe került, itt halt meg 1856. július 29-én. Schumann a zenei romantika egyik legkiválóbb lírikusa, géniuszához a dalok és rövid zongoradarabok álltak közel.
Életműve a német zenei romantika konzervatívabb irányához tartozik, művészete kapcsolódott Beethovenhez és Schuberthez, munkásságát többek közt Anton Rubinstein, Csajkovszkij népszerűsítette. Születésének 200. évfordulója alkalmából az év folyamán több koncertet rendeznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


