A főváros szívében
A németalföldi festészetet bemutató új múzeum nyílt Madridban
Egy új, a 16. és 17. századi németalföldi festészetet bemutató múzeumot nyitott meg VI. Fülöp spanyol király szerdán a madridi Salamanca kerületben, egy hajdan kórházként, illetve templomként is működő épületben.
2014.11.06 20:30MTIA hivatalos avatóünnepség után a nagyközönség csütörtöktől látogathatja a spanyol főváros szívében elhelyezkedő képtárat, ahol a többi közt Peter Paul Rubens, Jacob Jordaens és idősebb Jan Brueghel festményeit tekinthetik meg három teremben.
A bemutatott negyven alkotás zömét kölcsönbe kapta a galéria, például 10 festmény a madridi Prado Múzeumtól, 21 kép pedig az antwerpeni Szépművészeti Múzeumból érkezett, amely felújítás miatt 2017-ig zárva tart. Fernando Checa, a múzeum tudományos igazgatója elmondta, hogy 11 Rembrandt-metszetet állítanak ki.
A múzeum nem alkotók, hanem témák szerint csoportosította a képeket, külön teremben kaptak helyet a tájképek, a vallási témájú képek és a csendéletek. A múzeum a Carlos de Amberes Alapítvány kezdeményezésére jött létre, amelynek célja, hogy megőrizze a történelmi kapcsolatokat Spanyolország, Belgium és Hollandia között.
A múzeummal közös épületben működő alapítvány gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, amikor az épület a Madridba érkező németalföldi utazók számára szolgált kórházként. Az igazgató szerint az egykori zarándokokat most turisták követik.
A múzeum már most készül arra, hogy majd vissza kell adnia a kölcsön kapott képeket, azt tervezik, hogy kapcsolatba lépnek az amszterdami Rijksmuseummal további művekért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06