Tárlat a Kogart Tihanyban
Munkácsy Mihály és a magyar realizmus festészete
A 19. század végi magyar festőművészet kiemelkedő alakjainak munkáiból válogató tárlat nyílt a Kogart Tihanyban szerdán.
2014.07.09 20:55MTI
Munkácsy mellett Paál László, Mészöly Géza, Csók István, Vaszary János, Rippl-Rónai József és Deák-Ébner Lajos alkotásai, összesen 25 festmény látható a kiállításon, amelynek megnyitóján Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a 19. század utolsó negyedének realista festészete teremtette meg a későbbi korszakok magyar művészetét.
Fertőszegi Péter, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke, művészettörténész elmondta: a tárlat igazi kuriózuma Mészöly Géza két festménye, amelyek eredetileg egy képet alkottak, de valószínűleg egy örökösödési vita folytán kettévágták. A Rőzseszedők a Kovács Gábor Gyűjtemény megbecsült darabja, a Sétalovaglás pedig 2014 júniusában bukkant fel egy árverésen, így hosszú idő után most először láthatja együtt a két festményt egymás mellett a közönség.
Hoppál Péter megjegyezte: az egy évvel ezelőtt létrejött Kogart Tihany a magyar civil mecenatúra fejlődésének bizonyítéka, mint ahogyan a tárlat is, amely a Kovács Gábor Művészeti Alapítványnak és a Munkácsy Alapítványnak köszönhetően valósult meg. Az államtitkár úgy vélekedett, 1870 előtt nem volt érdemi teljesítménye a magyar festészetnek, a 19. század utolsó negyede művészetének azért van nagy jelentősége, mert az alapozta meg a későbbi magyar festészetet.
A tárlat többségében Munkácsy-műveket sorakoztat fel. Ezzel kapcsolatban Hoppál Péter megjegyezte: ritka alkalom, hogy ennyi Munkácsy-kép látható egy teremben, de ugyanilyen jelentősek azok a művek, amelyek az Munkácsyt követő realista, naturalista korszak alkotásai. Kiemelte: tiszteletre méltó a civil szféra törekvése, amelynek nyomán az alkotó, az alkotás tárgya és a befogadó szoros kapcsolatba kerülhet egymással.
A kiállítás szeptember 21-ig látható a Kogart Tihany kiállítótérben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06