A határidő december 14
Kilenctagú bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői pályázatát
Kilenctagú szakmai bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői állására beadott pályázatokat. A testületben helyet kapott Törőcsik Mari, Konrád Antal, Kerényi Imre, Nagy Viktor, Ókovács Szilveszter és Szigethy Gábor is.
2012.11.22 15:41MTIA testületben az Előadóművészeti Iroda Színházművészeti Bizottságának jelöltjeként helyet kapott - ahogyan az korábban a sajtóban már megjelent - Kerényi Imre rendező, Nagy Viktor rendező, Szigethy Gábor színháztörténész és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója.
A munkavállalókat Törőcsik Mari, a nemzet színésze, a Színházi Dolgozók Szakszervezetét Konrád Antal színművész képviseli. Rajtuk kívül a miniszter jelöltjeként Révész Mária miniszteri főtanácsadó, a munkáltatói jogkör gyakorlójának képviseletében pedig az Emmi két szakreferense vesz részt a testület munkájában.
A bizottságnak a pályázatok beérkezésétől számított 30 napon belül, december 14-ig kell értékelnie a munkákat. Azt követően a miniszternek további 30 napja lesz a döntésre.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár csütörtökön azt mondta az MTI-nek, azt szeretné, "ha minél hamarabb döntés lenne".
A Nemzeti Színház élére a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert mellett Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező pályázott.
A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik és öt évre, 2018. június 30-ig szól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06