"Meglátjuk mi lesz"
Vidnyánszky Attila is pályázik a Nemzeti Színház élére
Vidnyánszky Attila is pályázik a Nemzeti Színház élére.
2012.11.14 10:54MTIVidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke az MTI-nek október közepén azt mondta: még nem döntötte el, pályázik-e a posztra. Akkor arról beszélt, hogy foglalkoztatja a kérdés és segítői is vannak, akikkel összeállítanák a pályázatot, de döntése előtt több szempontot is tisztáznia kell még.
A Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában interjú olvasható a direktorral, aki a lapnak most úgy fogalmazott: "nem mondom, hogy feloldódott minden kétely, de úgy döntöttem, megpróbálom, aztán meglátjuk, mi lesz". Arra a felvetésére, amely szerint a Magyar Teátrumi Társaságot is vezető, kormánykörökkel jó kapcsolatot ápoló színházi ember nyilván megnyeri a pályázatot elmondta: nem lát a jövőbe, nem hiszi, hogy lejátszott meccsről lenne szó.
Azt azonban elismerte: minden pályáztatás ügyetlenül zajlik, egyszerűbb, tisztább lenne, ha a fenntartó kinevezné a jelöltjét. A Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója, Alföldi Róbert is pályázik az intézmény vezetésére, a pályázat határideje csütörtökön jár le. A pályázatot azért kellett kiírnia a kulturális tárcának, mert a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert öt évre szóló mandátuma a színházi évad végén lejár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


