Sok a sebesült
Jemen: a karhatalom tüzet nyitott a tüntetőkre
Több tucatnyian megsebesültek hétfőn Jemen második legnagyobb városában, Taizzban, amikor a biztonsági erők és a hadsereg éles lőszert használt és könnygázt vetett be az Ali Abdullah Száleh elnök ellen tüntető tömeggel szemben.
2011.04.25 13:01MTITöbb százezren vettek részt a Szanaától 200 kilométernyire délre fekvő tüntetésen, hogy kifejezzék haragjukat az elnök ellen, aki vasárnap elutasította az Öböl menti országok által kidolgozott tervet, amely Száleh távozását irányozza elő. A kormánypárt szombaton még azt közölte, hogy Száleh elfogadta a belpolitikai válság rendezésére kidolgozott tervet.
A parlamenti ellenzéktől eltérően a tiltakozók képviselői vasárnap elutasították a tervet, amely büntetlenséget biztosítana az elnöknek. Közölték, hogy folytatják a tüntetéseket Száleh lemondásáig. Követelik az elnök bíróság elé állítását és elítélését. A hétfői nagy tüntetéssel nyomatékot akartak adni álláspontjuknak.
Az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) azért állt elő a közvetítői kezdeményezéssel, mert Jemenben január vége óta példátlan tömegtüntetéseken követelik az országát 32 éve irányító Száleh elnök azonnali távozását. Sok tüntető életét veszítette a biztonsági erőkkel vívott összetűzésekben.
A rendezési tervnek az a célja, hogy megakadályozza az arab ország még nagyobb káoszba süllyedését. A terv értelmében Száleh az ellenzékkel kötendő megállapodás aláírása után egy hónappal átadná hatalmi jogköreit alelnökének, cserébe családjával és közeli munkatársaival együtt mentesülne a felelősségre vonás alól. Nemzeti egységkormány alakulna, majd két hónapon belül új elnökválasztást tartanának, az ellenzéknek pedig be kellene szüntetnie a tüntetéseket. Az elnök mandátuma törvényesen 2013-ban járna le.
Száleh vasárnap, a BBC brit közszolgálati televízió arab nyelvű adásának nyilatkozva kétségbe vonta az Öböl menti országok hatalomátadási tervét. Attól eltérően, mint mondta, csak a választások lebonyolítása után adná át a hatalmat. Leszögezte: ragaszkodni fog az alkotmányos legitimációhoz, nem fogadja el a "konstruktív káoszt". "Kinek adnám át a hatalmat? Lázadóknak?" - tette fel a kérdést a jemeni elnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06