Elítélnék a hóhért
Jemen: ismét tízezrek követelték az államfő lemondását
Tízezrek vonultak fel vasárnap is a jemeni városokban, és követelték Ali Abdullah Száleh elnök lemondását.
2011.04.17 19:40MTI
Kormányellenes jelszavakat skandáló tüntetők a jemeni fővárosban - Fotó: MTI
Szanaától délre, Taez és Ibb városokban, valamint Hodeidában rend és nyugalom jellemezte a tüntetéseket, amelyek résztvevői a 32 éve hatalmon lévő elnök távozását és bíróság elé állítását sürgették. "A rendszer bukását és a hóhér elítélését követeljük" - állt az egyik transzparensen.
A fővárosban, Szanaában megerősítették a biztonsági intézkedéseket, miután az egyetem közelében már hetek óta táborozó kormányellenes tüntetők délutánra ígértek felvonulást. Az ellenzékiek arra kérték a kereskedőket, hogy szolidaritásuk jeléül tartsanak négyórás sztrájkot a jövő héten, hétfőn és szerdán.
Az Öböl menti államok külügyminiszterei és a jemeni ellenzék küldöttsége vasárnap este Rijádban tart tanácskozást. Az Öböl menti államok felajánlották, hogy közvetítenek Száleh és az ellenzék között, de utóbbiak csütörtökön visszautasították az ajánlatot, és kéthetes határidőt szabtak az elnöknek a távozásra. Az ellenzékiek most pontosítást várnak a külügyminiszterektől arra nézve, hogy készen állnak-e közvetítésre az államfő lemondását illetően.
Jemenben január végén robbantak ki kormányellenes tüntetések. Több mint százan vesztették életüket a tiltakozó megmozdulásokban, amelyeket a biztonsági erők éles lőszerrel és könnygázzal próbáltak meg feloszlatni.
Kapcsolódó írások:
- A jemeni ellenzék két hetet adott az elnöknek a távozásra
- Két tüntető meghalt: összecsapások Jemenben
- Jemen: "Nem párbeszédre, hanem az elnök lemondására van szükség"
- Jemen - A rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre Taizban
- Jemen: Washington elítéli az erőszakot és óva inti Száleh elnököt
- Négyszáz sebesült Jemenben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


