Több ezer fiatal tüntetett a fővárosban
Jemen: "Nem párbeszédre, hanem az elnök lemondására van szükség"
Több ezer fiatal tüntetett hétfőn a jemeni a fővárosban, Szanaában az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) által vasárnap javasolt konfliktusrendezési terv ellen, amely szerint az ellenzéknek és hatalomnak dialógust kellene folytatnia egymással.
2011.04.11 12:48MTI"Nem párbeszédre, hanem az elnök (Ali Abdalláh Száleh) lemondására van szükség" - skandálta a központi Egyetem téren az alelnök, Abed-Rabbo Manszúr Hádi lakása környékén gyülekező tömeg.
Az egyik fiatal, aki már február közepe óta a téren táborozik, az AFP francia hírügynökségnek kijelentette, hogy a demonstrálók mindennemű párbeszédet elutasítanak a hatalommal, mivel a legfontosabb követelésük az, hogy "a rezsim minden jelképével együtt bukjon meg".
A Perzsa-öböl menti arab monarchiákat tömörítő GCC vasárnap azt is javasolta, hogy "Jemen egységének, biztonságának és stabilitásának megőrzése érdekében" Száleh elnök mondjon le, és adja át a hatalmat helyettesének, Hádinak.
Száleh ezért cserébe mentesülne minden esetleges felelősségre vonás alól. A demonstrálók ez utóbbi pontot is kifogásolták, s azt kiáltozták, hogy "a nép ítélkezni akar az elnök fölött".
A GCC tervei szerint az elnök távozása után az ellenzék vezetésével nemzeti egységkormány alakulna, amely kidolgozná az új alkotmányt, és választásokat szervezne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


