A katonai rendőrség kutatott
Kommandósok lepték el a Cseh Televíziót
Számítógépeket és dokumentumokat vitt el a közszolgálati Cseh Televízióból péntek este a katonai rendőrség. A mintegy tíztagú kommandó erőszakkal hatolt be az intézménybe és ott öt órán át vizsgálódott az egyik szerkesztőségi irodában.
2011.03.12 07:54MTIA rendőrség Miroslav Krejcík tábornoknak, a katonai felderítés egykori vezetőjének a védelmi tárcánál 2007-ben összeállított aktáit szeretné visszaszerezni. Az ügy a cseh hadseregben felfedett korrupciógyanús ügyekkel, beszerzésekkel függ össze.
A Cseh Televízió azonnal élesen tiltakozott a rendőri akció ellen, s jogtalannak minősítette azt. A katonai rendőrség viszont azt állítja, nem történt törvénysértés, s a hatóság egy bírósági döntés alapján kutakodott.
A rendőrök már csütörtökön délután jártak a televízió prágai központjában és hivatalosan lezárták Karel Rozánek riporter irodáját. A televízió ismételten közölte, hogy továbbra sem hajlandó kiadni a katonák által kért anyagot.
Karel Novák, a televízió híradóinak főszerkesztője az éjféli adásban azt mondta, hogy a katonák a keresett dokumentumot nem találták meg.
"Ha a televízió csütörtökön kiadja a dokumentumot, a pénteki behatolásra nem lett volna szükség" - jelentette ki az adásban Michaela Cvanová, a katonai rendőrség egyik vezetője.
Jan Cermák, a katonai rendőrség szóvivőjének korábbi közlése szerint a hatóság titkos információk engedély nélküli nyilvánosságra kerülésének a veszélyét vizsgálja. Szerinte ez bűncselekmény, amely három év szabadságvesztéssel sújtható. A televízió viszont azt állítja, hogy az anyag már nincs titkosítva.
A cseh sajtóban megjelent értesülések szerint Krejcíknek azért kellett négy éve távoznia a katonai felderítés éléről, mert érzékeny információkat tartalmazó, lejárató jellegű dossziét vezetett Vlasta Parkanová akkori védelmi miniszterről. Az adatok beszerzését állítólag maga Krejcík irányította, de ő azt tagadja.
A Cseh Televízió vezetése késő éjjel közölte, hogy Petr Necas miniszterelnökhöz fordul az ügyben és kérni fogja annak azonnali kivizsgálását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


