Kommandósok is vigyáztak rá
Rendben hagyta el az országot az atomvonat
Rendben elhagyta a bajánsenyei határátkelőhelyet az a veszélyes anyagot szállító szerelvény, amely szombaton haladt át az országon - közölte a rendőrség vasárnap az MTI érdeklődésére.
2010.11.22 09:59MTIA vonat a Vas megyei Bajánsenyénél hagyta el az ország területét - mondta Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki további részletekkel nem tudott szolgálni. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodájának szombati közlése szerint a szerelvény biztosítását a rendőrség végezte.
Az MTI tudósítói azt látták, hogy a 15 konténerből álló teherszerelvény - az elején és a végén egy-egy szerb feliratú, belgrádi jelzésű személyszállító vagonnal, amelyben kommandósok és civilek utaztak, megállás nélkül lassú tempóban haladt át a vasútállomásokon.
A Szerbiából érkező szerelvényt Csomától Gyékényesig minden állomáson és vasúti átjáróban, illetve a közút mellett futó sínek mentén is rendőrök biztosították. Az atomvonat Gyékényesnél nem lépett ki Horvátország irányába, hanem Nagykanizsát elhagyva Zalaszentivánon és Zalalövőn keresztül Bajánsenye-Hodosnál lépte át a magyar-szlovén határt.
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén az MTI érdeklődésére elmondták: természetesen tudtak a szerelvény áthaladásáról, és figyelemmel kísérték azt. Mogyorósi Balázs ügyeletes tájékoztatása szerint beavatkozásukra nem volt szükség, a vonat eseménytelenül haladt át területükön.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06