Hirtelen pedofíl lett és erőszakoló...
Wikileaks- Assange tagadja a nemi erőszak vádakat
A svéd legfelsőbb bíróság elutasította csütörtökön Julian Assange WikiLeaks-alapító azon kérését, hogy fellebbezhessen az ellene nemi erőszak gyanújával kiadott elfogató parancs ellen - jelentették be hivatalosan.
2010.12.02 13:49MTIA svéd rendőrség közölte, hogy új, kiegészített elfogatási parancsot kiadására kéri az Interpolt. Assange ügyvédje szerdán fellebbezett a nemzetközi elfogató parancs ellen, amelyet svéd kérésre a nemzetközi rendőrségi szervezet adott ki aznap hajnalban. A legfelsőbb bíróság döntése azt jelenti, hogy a nemzetközi elfogató parancs érvényben marad.
Nem tudni biztosan, hogy a férfi most hol tartózkodik, de a The Independent című brit lap csütörtökön azt jelentette, hogy valószínűleg Délkelet-Angliában van, és egy meg nem nevezett brit rendőrségi forrás is azt közölte a The Times című lappal, hogy ismerik a férfi hollétét.
A forrás közölte továbbá, hogy hiba van a svéd elfogató parancsban, a brit hatóságoknak emiatt nem volt joguk őrizetbe venni Assange-t. A súlyos, szervezetten elkövetett bűncselekmények felderítésével megbízott brit hatóság (SOCA) hivatalosan azt közölte, hogy "technikai részletek" miatt késik Assange őrizetbe vétele.
A svéd rendőrség ezt követően csütörtökön elismerte, hogy eljárásbeli hibát követett el, és bejelentette, hogy új, kiegészített parancsot adnak át az Interpolnak, hogy annak alapján a brit hatóságok végre tudják hajtani a parancsot. A parancsnak tartalmaznia kell minden felmerült bűncselekmény esetében, hogy az maximálisan mekkora büntetéssel sújtható - magyarázta a bűnügyi rendőrség egyik tisztségviselője. Tommy Kangasvieri, a svéd rendőrség Interpol-összekötője azonban nem tudta megmondani, hogy mikorra készül el az új parancs.
Assange kezdettől fogva elutasította az ellene hangoztatott vádat. A WikiLeaks alapítója azt állítja, hogy összeesküvést szerveztek ellene, mert honlapja titkos amerikai külügyi dokumentumokat szivárogtat ki.
Kapcsolódó írások:
- Wikileaks: Assange vélhetően Angliában bújkál
- WikiLeaks - Becsületsértéssel vádolja az amerikai diplomatákat a török miniszter
- Itt vannak az első magyar Wikileaks-dokumentumok
- Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a WikiLeaks alapítója ellen
- Meztelen a király - Chávez lemondásra szólítja fel Clintont
- Az Udvari Bolond bénította meg a WikiLeaks-et!
- Párizs fenyegetésnek tekinti a Wikileaks-féle "pletykákat"
- Oknyomozás mindenkinek- Újabb lepleket ránt le a WikiLeaks
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
- 20:59 Új pókfajtára bukkantak az Aggteleki Nemzeti Parkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06