Sértegetett a francia elnök...
Nicolas Sarkozy lebaromozott egy látogatót! - Videóval
Néhány óra alatt közel 100 ezren töltötték le a Le Parisien című napilap internetes oldaláról azt a 45 másodperces felvételt, amely Nicolas Sarkozy francia államfő szóváltását örökítette meg egy látogatóval a párizsi 45. Nemzetközi Mezőgazdasági Szakkiállításon.
2008.02.24 16:00MTINicolas Sarkozy elnökként először tett látogatását szombaton a francia gazdák legjelentősebb éves találkozóján, ahova egy hét alatt 600 ezer látogatót várnak a szervezők. Megnyitó beszéde előtt az államfő szokásához híven óriási kísérettel vonult végig a tömegen.
A legjelentősebb videómegosztó portálokra is feltett felvételen jól látható és hallható, hogy Sarkozy örömmel nyújtja kezét a látogatók felé, amikor egy idősebb úr odaszól neki: "Na ne, ne érj hozzám!". Sarkozy válasza: "Akkor húzz el innen!" Mire a bámészkodó így szól: "Még bepiszkítasz." A továbbra is mosolygó elnök replikája: "Akkor húzz el, te szerencsétlen barom!".
Az esti tévéhíradók által is lejátszott felvételt az elnöki hivatal nem kívánta kommentálni. Nem ez volt az első eset, hogy az államfő szóváltásba keveredett "civilekkel". Tavaly novemberben az olajár emelkedése miatt a több állami támogatást követelő bretagne-i halászoknál tett látogatásakor egy 21 éves tengerész a bresti halpiacról lekiabálva sértegette az arra vonuló elnököt.
Amikor Sarkozy azt kérte a fiatalembertől, hogy menjen le és beszéljék meg a dolgot, az illető azt válaszolta: "Nem éri meg, mert ha lemegyek, lefejellek". Ezek után elindult lefelé, de a biztonsági őrök feltartóztatták. Julien Guillamet azonban januárban a halászokat képviselő delegáció tagjaként meghívást kapott az Elysée-palotába, ahol nyugodtabb körülmények között rendezhette nézeteltéréseit az államfővel.
Kapcsolódó írások:
- Carla Bruni: Első látásra Sarkozy-be habarodtam! - Szexi fotók a modellről
- Kérlelő sms-t akart írni Sarkozy exnejének az új esküvő előtt! - Képek
- Nicolas Sarkozy és Carla Bruni összeházasodtak
- Sarkozy menyasszonya bőrcsizmában, pucéran pózolt!
- Bruni tagadja: nem házasodott össze Sarkozyvel
- Biztosnak tűnik: Sarkozy újra megnősült!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:05 Elhunyt az Angliai Csata utolsó brit harci pilótája
- 16:04 Fővárosi Törvényszék: nem helyezik feltételes szabadságra a lúgos orvost
- 14:52 Magyar Közút: véget ért a téli üzem, indulnak a burkolatjavítások
- 12:51 Égési sérülésekkel és füstmérgezéssel két macedón sérültet ápolnak a Honvédkórházban
- 10:24 Tovább növekedett a tornádók és viharok halálos áldozatainak száma az USA-ban
- 8:23 Kínai repülőgépek és hadihajók közelítették meg Tajvant
- 6:22 Izrael nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, legkevesebb kétszázharminc gázai életét vesztette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06