Ragaszkodnakk az urán 20 százalékos dúsításához
Irán: logikátlan a Nyugat követelése
Irán továbbra is ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy az uránt 20 százalékos szintre dúsítsa.
2012.05.29 13:19MTIRamin Mehmanparaszt, az iráni külügyminisztérium szóvivője logikátlannak nevezte a Nyugat követelését, hogy tegyen le az urán 20 százalékosra való dúsításáról. Azt hangoztatta, hogy az iszlám köztársaságnak elidegeníthetetlen joga, hogy a békés célú atomenergia-termeléshez szükséges dúsítottságú uránt állítson el. Nyugati hatalmak aggódnak, mert a 20 százalékos dúsítottságról viszonylag gyorsan el lehet érni a katonai célú atomtöltetek előállításához szükséges 90 százalékos szintet.
Mehmanparaszt a szokásos heti külügyi sajtótájékoztatón úgy vélte, egyes iráni hírügynökségek nem egészen pontosan idézték hétfőn tett kijelentéseit, amelyekben egyes elemzők a dúsítottsági szint körüli vitában elfoglalt merev iráni álláspont némi enyhülésének a jelét vélték felfedezni.
A hivatalos IRNA hírügynökség szerint a szóvivő azt mondta: "amennyiben a nyugati országok elismerik, hogy 20 százalékos dúsítási programunk békés, és megkérnek bennünket arra, hogy mondjuk le róla, úgy az Iráni Iszlám Köztársaság mérlegeli majd a kérésüket".
Egy másik iráni hírügynökség, a Mehr ugyanakkor ettől valamelyest eltérően idézte Mehmanparaszt kijelentését: feltéve, hogy (a Nyugat) elismeri a jogunkat az urán 20 százalékos szintre történő dúsításához, úgy megvitatjuk majd," hogyan szerezzük be a teheráni kutatóreaktorhoz szükséges fűtőanyagot" - mondta a szóvivő a Mehr szerint, hozzátéve, hogy "a dúsítás nem gazdaságos, (... de) egy országnak sem hagyjuk, hogy megsértse jogainkat".
Fereidún Abbaszi Davani, az iráni nukleáris program vezetője egy korábbi nyilatkozatában úgy vélte: "nincs ok arra", hogy felhagyjanak az urán 20 százalékos szintre dúsításával.
Mehmanparaszt keddi sajtóértekezletén leszögezte: Irán nukleáris tevékenysége jogaival összhangban áll, és minden tevékenysége törvényes. A szóvivő szerint semmi sem indokolja, hogy Irán feladja urándúsítási programját, mert annyi uránt állít elő, amennyire szüksége van, nem többet és nem kevesebbet.
Az urándúsításról szóló vita az egyik fő akadálya annak, hogy Irán és az atomprogramjáról vele tárgyaló hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) egyezkedése eredményre vezessen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


