Elismeri-e a Nyugat, hogy joga van hozzá?
Irán kész tárgyalni az urándúsításról - egy feltétellel
Az iráni külügyminisztérium közölte: Teherán kész lenne tárgyalni az urán 20 százalékos szintre dúsítását szolgáló programjáról, ha a Nyugat elismerné, hogy joga van ehhez békés célok érdekében.
2012.05.28 13:59MTI"Amennyiben a nyugati országok elismerik, hogy 20 százalékos dúsítási programunk békés, és megkérnek bennünket arra, hogy mondjuk le róla, úgy az Iráni Iszlám Köztársaság mérlegeli majd a kérésüket" - jelentette ki Ramin Mehmanparaszt külügyminisztériumi szóvivő a hivatalos IRNA hírügynökség szerint.
Egy másik iráni hírügynökség, a Mehr ugyanakkor ettől valamelyest eltérően idézte Mehmanparaszt kijelentését.
"Feltéve, hogy (a Nyugat) elismeri a jogunkat az urán 20 százalékos szintre történő dúsításához, úgy megvitatjuk majd," hogyan szerezzük be a teheráni kutatóreaktorhoz szükséges fűtőanyagot" - mondta a szóvivő a Mehr szerint, hozzátéve, hogy "a dúsítás nem gazdaságos, (... de) egy országnak sem hagyjuk, hogy megsértse jogainkat".
Szavai elütnek Fereidún Abbaszi Davaninak, az iráni nukleáris program vezetőjének nyilatkozatától, Davani ugyanis előzőleg úgy vélekedett "nincs ok arra", hogy felhagyjanak az urán 20 százalékos szintre dúsításával.
Míg az 5 százalékosra dúsított urán az atomerőművek fűtőanyagául szolgál, az izotópokat előállító kutatóreaktorok működtetéséhez 20 százalékosra dúsított uránra van szükség. A nyugati hatalmak amiatt aggódnak, hogy a 20 százalékos dúsítottságú uránkészletet már gyorsan az atomfegyver előállításához szükséges 90 százalékos szintre lehet dúsítani.
Teherán tagadja, hogy ez lenne a célja, s a héten Bagdadban folytatott tárgyalásokon visszautasította a nagyhatalmak 5+1-es csoportjának (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) azt az igényét, hogy Irán hagyjon fel az 5 százalékos szint feletti dúsítással, és helyezze letétbe egy másik országban a mostanra mintegy 100 kilogrammnyira tehető, 20 százalékosra dúsított uránkészletét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


