5+1 meg az iszlám köztársaság
Az iráni atomról folytatódtak az egyeztetések Bagdadban
Folytatódtak az iráni atomprogramról szóló egyeztetések csütörtök reggel Bagdadban az iszlám köztársaság és a vele tárgyaló "5+1" országcsoport képviselői között.
2012.05.24 10:33MTIIrán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama - az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia -, valamint Németország képviselői szerdán egész nap intenzív tárgyalásokat folytattak egymással az iraki főváros szigorúan őrzött részén, a zöld zónán belül.
Csütörtök reggel a hatok részéről Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Irán képviseletében pedig Szaíd Dzsalili főtárgyaló félórás megbeszélést folytatott egymással. Ezt követően plenáris ülésen folytatódott az egyezkedés.
Egy iráni vezető szerint azonban a két fél álláspontja továbbra is eltérő egymástól, nincs meg az a közös alap, amelyre támaszkodva eredményt érhetnének el. A nyilatkozó szerint a hatok csoportja nem adott választ az iráni javaslatokra, miközben Irán kifejtette álláspontját a másik fél kezdeményezéseivel kapcsolatban. Elmondta azt is, hogy nem érintették az újabb tárgyalási forduló időpontjának és helyszínének kérdését sem, mert még nem értek el arra szintre, hogy erről megegyezzenek.
A nagyhatalmak elsődleges célja, hogy Irán átlátható módon végezzen urándúsítást, s ily módon meg lehessen bizonyosodni afelől, hogy atomprogramja békés célú, nem atomfegyverre akar szert tenni. Irán fő törekvése, hogy felfüggesszék a vele szemben bevezetett, illetve a még bevezetés előtt álló nyugati szankciókat, amelyek elszigetelik az iszlám köztársaságot, és gazdasági károkat okoznak. A hatok azonban értésre adták: a szankciókat csak akkor függesztik fel, ha jelentős és tényleges haladást érnek el a tárgyalásokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


