Pihentetik az elrettentést
Interjú kivégzés előtt - Átmenetileg szünetel a műsor Kínában
Az elmúlt hat évben több tízmillió nézőt szegezett a televízió elé szombat esténként a közép-kelet-kínai Honan tartományban a kivégzés előtt álló gyilkosokkal készített beszélgetés, melyet a múlt héten pénteken átmenetileg levettek a műsorról.
2012.03.14 13:23MTIA Kivégzés előtti interjúk című programot készítők célja olyan esetek bemutatása volt, amelyek elrettentésül szolgálhatnak a társadalom számára. Kínában jelenleg 55 féle bűncselekmény elkövetése vonhat maga után halálbüntetést, így többek közt a kenőpénzek elfogadása, a fegyveres felkelés, a csempészet és a gyilkosság. További 13-at, mint például a hitel-, vagy áfa-csalást csupán nemrég törölték a listáról. A program középpontjában a brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok miatt elítéltek bemutatása állt, s minden adás a honani bíróság beleegyezésével készült.
A műsort Ting Jü (Ding Yu), egy harmincas évei elején járó riporternő vezette, aki korábbi nyilatkozatai alkalmával így fogalmazott: egyáltalán nem tartja kegyetlen dolognak a halálra ítéltekkel való interjúkészítést, hiszen a riportalanyok maguk akarták elmondani történeteiket, s a börtönben senki más nem hallgatta meg őket. A műsor ötlete szintén Tingtől származik, aki az elmúlt hat év során mintegy 230 esetet mutatott be, köztük szülőgyilkosokat, több éves otthoni erőszak után férjét felgyújtó feleséget, legjobb barátját megfojtó tizenéves lányt interjúvolt meg. Több esetben az elítéltek csupán percekkel kivégzésük előtt válaszoltak Ting kérdéseire, emellett arra is akadt példa, hogy a családtagokkal való utolsó találkozást filmezték le.
A műsor az elmúlt időben nagy nemzetközi visszhangot kapott, számos esetben a halálbüntetés eltörlését illető vita egyik eszközének használták, holott a készítők célja nem ez volt, csupán az esetek bemutatása. A műsor levétele csak átmeneti - állítja a csatorna, hat hét múlva újabb interjúk várják az érdeklődőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06