A Mennyei Palotára tart
Kína végre nőt küld az űrbe
Bizony, nem kizárt, hogy valóban női asztronautát küld Kína az űrbe a Sencsou-9 fedélzetén.
2012.03.12 19:19ma.huTúl van Kína az első, személyzettel ellátott dokkoló űrmisszójának elsőkörös legénység-válogatásán. A névsor bizony női asztronauta nevét is tartalmazza, adták hírül a kínai lapok. „A végleges, háromfős legénység pontos összetételéről később döntünk” - mondta Niu Hongguang, az ország helyettes főparancsnoka.
A Sencsou-9 legénysége a tavaly pályára állított Tienkung–1 űrmodulra fog dokkolni, várhatóan június és augusztus között. Ehhez már sorban is állnak a módosított CZ–2F Hosszú Menetelés rakéták.
Az első kínai kísérleti űrállomást – a Tienkung–1 (Tiangong) magyarul Mennyei Palotát jelent - 2011. szeptember 29-én állítottak pályára, ugyanis Kína hiába próbált közreműködni a Nemzetközi Űrállomás programjában; az Egyesült Államok nem akarta megosztani technológiáját Kínával, ezért az önállóan fogott az űrállomás-építésbe.
Ennek minden hátrányával, ugyanis a kisméretű űrállomás nem alkalmas az űrbéli tartózkodás folyamatos biztosítására: a dokkolást követő munka elvégzése után magára hagyják az égi szerkezetet. Kína 2015 előtt tervezi felbocsátani a Tiangong–2 és Tiangong–3 polgári űrállomásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06