Hatalmas mennyiségű adathoz jutottak
"Kína ellopta az F-35-ös egyes terveit"
"Kínai kémek" feltörték a brit BAE Systems hadiipari vállalat számítógépes rendszerét, és "ellopták" a nyugati együttműködéssel készülő legújabb amerikai harci repülőgép, az F-35-ös terveinek, teljesítményadatainak és elektronikai rendszereinek egyes részleteit.
2012.03.11 11:50MTIA The Sunday Times "magas rangú biztonsági illetékeseket" idéző értesülése szerint a kínaiak "hatalmas mennyiségű adathoz" jutottak a több mint 300 milliárd dolláros fejlesztési beruházással készülő, lopakodó technológiájú repülőgépről azáltal, hogy "kihasználták a BAE számítógépes védelmének gyengeségeit".
A lap forrásai szerint a BAE adatbázisai ellen elkövetett online támadást már három éve felfedezték, ám ez "szigorúan őrzött titok volt" a brit hírszerzési közösségen belül. A történteket azonban a BAE - a legnagyobb európai hadiipari vállalat - egyik vezető tisztviselője felfedte egy tavaly év végi londoni zártkörű rendezvényen, amelyen kibernetikai biztonsági szakértők vettek részt.
A rendezvény egyik résztvevője a The Sunday Timesnak elmondta: a BAE-illetékes akkori szavai szerint a kínaiak 18 hónapon át folytatták a cég elleni online támadásokat, és sikerült hozzájutniuk az F-35-ös egyes tervrészleteihez.
A brit lap szerint repülőgépipari körökben már egy ideje hallhatók olyan találgatások, hogy az F-35-ös program megvalósításának késedelmét és folyamatosan emelkedő költségeit ezek a lopások okozzák, amelyek a gépet felderíthetővé tették és elektronikai támadások lehetőségének tették ki.
Kína londoni nagykövetsége a The Sunday Times megkeresésére "alaptalan állításnak" minősítette a beszámolót, és közölte, hogy Kína az online bűnözés minden formáját elítéli.
A BAE részéről csak annyit közöltek a lappal, hogy nem kommentálják a cég elleni kibernetikai támadásokról szóló híreket. A vállalat szóvivője hozzátette, hogy a BAE biztonsági rendszere képes felderíteni és megakadályozni az ilyen jellegű támadásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


