A helyzet továbbra is aggasztó
ENSZ: Szomáliában csökkent az éhínség
Szomália már nem tekinthető éhínség sújtotta országnak.
2012.02.03 10:19MTIEzt jelentette be pénteken az ENSZ, figyelmeztetve azonban arra, hogy a helyzet továbbra is aggasztó, és nincs kizárva: a külföldi élelmiszersegélyek elapadása esetén újabb tömeges méretű éhezéssel kell számolni.
A kelet-afrikai országban az idén a kiadós esőzéseknek köszönhetően bő termést takarítottak be, és a nemzetközi élelmiszersegélyek célba jutása is hozzájárult az éhínség részleges felszámolásához.
A világszervezet szerint ugyan a közvetlen éhhalál veszélye megszűnt, de Szomáliában továbbra is több millióan nemzetközi segélyezésre szorulnak. Az ország lakosságának egyharmada még mindig veszélyeztetett helyzetben van.
Az ENSZ júliusban Szomália két régióját nyilvánította éhínség sújtotta övezetnek, majd a nyolc szomáliai régióból hatot sorolt ebbe a kategóriába.
A jelenlegi helyzet alapján a déli Moyen Shabelle és Afgoye körzetében és a főváros, Mogadishu környékén lévő menekülttáborokban élőket sújtja az éhínség.
Szomáliában az évek óta tartó rendkívüli aszály miatt több millióan kerültek az éhhalál küszöbére. A helyzetet súlyosbította a csaknem két évtizede tartó polgárháború.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


