A szomáliai iszlamisták területén
Vöröskereszt? Betiltva!
Betiltotta az uralma alatt álló területen a Vöröskereszt tevékenységét a szomáliai al-Shabaab iszlamista milícia hétfőn, és azzal vádolta meg a nemzetközi segélyszervezetet, hogy romlott ételt tartott a raktáraiban.
2012.01.30 19:47MTIAz al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló milícia közölte, hogy a (helyi nevén) Vörös Félhold "többször is elárulta a nép belé vetett bizalmát, és az elmúlt hetekben hamisan vádolta meg a harcosokat azzal, hogy akadályozzák az élelem kiosztását".
A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság harminc éven át működött a polgárháborús Szomáliában, s főként gyógyszerhez, élelemhez és ivóvízhez juttatta a rászorulókat. Január 12-én felfüggesztette az élelemosztást mintegy 1,1 millió embernek, mert - mint közölte - a fegyveresek az egyik tartományban leállították 140 teherautónyi szállítmányát.
A Shabaab az ország központi és déli területein aktív. Hétfői közleményében azt állította, hogy az ott lévő raktárak ellenőrzése alapján kiderült, hogy a felhalmozott élelemnek néha 70 százaléka is "romlott, emberi fogyasztásra alkalmatlan", ezért 2000 tonnányit elégettek belőle.
A Vöröskereszt afrikai szóvivője egyelőre nem kommentálta a hírt.
Kapcsolódó írások:
- Szomália - Elhurcolták a vöröskereszt egyik munkatársát
- Gyöngyöspata - Richard Field nem nyilatkozhatott volna a Vöröskereszt nevében
- Iszapömlés - eddig 400 millió forinttal segített a Vöröskereszt
- Líbia: tüzet nyitottak a Vöröskereszt konvojára
- Négyezerszer ugrasztották a Vöröskeresztet a Balatonnál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


