Négy amerikait öltek meg
Életfogytiglanit kaptak a szomáliai kalózok az Egyesült Államokban
Egy kelet-virginiai bíróság hétfőn életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt két szomáliai kalózt, akik részt vettek egy amerikai jacht elrablásában februárban az Indiai-óceánon. Az akcióban négy amerikai állampolgárt öltek meg.
2011.10.04 08:30MTIA 30 és a 24 éves vádlott beismerte, hogy rész vett a támadásban, de mindketten tagadták, hogy segédkeztek volna a hajó utasainak megölésében.
Az ügyben augusztusban is elítéltek két szomáliait, ugyancsak életfogytiglani börtönre.
A Norfolkban kihirdetett ítélet után az amerikai igazságügyi minisztérium egyik illetékese hangoztatta: legyen ez intő példa mindazoknak, akik amerikai érdekeltségek ellen kalóztámadást hajtanak végre a világban.
A kalózok február 18-án az ománi partoktól 400 kilométerre kerítették a hatalmukba a Quest nevű hajót, amelyen két házaspár utazott. Két nappal később mind a négy túszt megölték. A térségben tartózkodó amerikai haditengerészeti egységek már későn érkeztek meg a túszok kiszabadítására a hajóhoz, amely a tengeri haramiák támadásakor vészjelzést adott le.
A Quest eltérítésében összesen 19 kalóz vett részt. Kettőt közülük tűzharcban agyonlőttek az amerikai katonák, 13-at pedig elfogtak. A többiek eltűntek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


