Újságírókat is őrizetbe vettek
Feloszlattak egy Kína-ellenes tüntetést Hanoiban
A vietnámi biztonsági erők feloszlattak egy Kína-ellenes tüntetést vasárnap a szomszédos ország hanoi nagykövetsége előtt.
2011.07.10 12:23MTIA mintegy 20 résztvevőt, köztük újságírókat, akik külföldi médiumok számára akartak tudósítani, őrizetbe vették - jelentette az amerikai hírügynökség a helyszínről.
A tüntetőket már akkor egy betuszkolták egy buszba, amikor még csak gyülekeztek. Ez már sorban a hatodik vasárnap, amelyen Kína-ellenes tüntetést rendeznek a vietnámi fővárosban a két ország területi vitája miatt.
Az AP televíziójának munkatársa éppen felvételt készített, amikor japán médiumok számára dolgozó más vietnámi újságírókkal együtt bekényszerítették a buszba. Az APTV munkatársát három óra múltán szabadon engedték.
A tüntetők azt követelik, hogy Kína vonuljon ki a dél-kínai-tengeri Spratly-(más néven Paracel)-szigetekről és a környező vizekről. A két ország viszonyában évek óta nagy feszültséget okoz a szigetek hovatartozása, de más ország is igényt tart rájuk.
A szigorúan központosított államszocialista országban általában nem engedélyezik a tüntetéseket, a Kína-ellenes demonstrációk sorában azonban volt olyan megmozdulás, amellyel szemben a hatóságok "engedékenyek" voltak. Pekinggel kapcsolatban szemmel láthatóan rapszodikus a hanoi vezetés magatartása.
A két ország 1979 elején rövid, de heves határ menti háborút vívott egymással.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


