Hama a kormányellenes felkelés központja
Csaknem félmillióan tüntettek Szíriában
A szíriai emberi jogok ligája szerint több mint 450 ezer ember vonult az utcákra pénteken az észak-szíriai Hama városában, amely az utóbbi hetekben a kormányellenes felkelés egyik központjává vált.
2011.07.08 16:02MTIA hamai al-Aszi téren gyülekező tüntetők visszautasítanak bármilyen párbeszédet a hatalommal, és a rezsim távozását követelik - mondta Abdel-Rahman, egy másik szíriai emberi jogi szervezet vezetője.
Az Egyesült Államok szíriai nagykövete, aki csütörtökön érkezett Hamába, hogy szolidaritását fejezze ki a Bassár el-Aszad elnök ellen tüntetőkkel, még a pénteki megmozdulások előtt elhagyta a várost.
A szíriai vezetés a látogatást követően azzal vádolta meg a nagykövetet, hogy "szabotőrökkel" találkozott és lázadást szított.
A kormányerők által ostromlott Hamába látogatott csütörtökön Franciaország szíriai nagykövete, Eric Chevallier is, aki hazája együttérzését fejezte ki a felkelésben életüket vesztettek családjainak. Chevallier felkeresett egy kórházat is, ahol találkozott az orvosokkal és a sebesültekkel.
Demonstrációt tartottak pénteken Hamán kívül a többi között a közép-szíriai Homszban, a déli Katanában, illetve a Földközi-tenger partján fekvő Bánjász városában is, ahol a biztonsági erők éles lövedékkel oszlatták szét a szemtanúk szerint jelentős tömeget. A fővárosban, Damaszkuszban a tömegtüntetés két résztvevőjét agyonlőtték a rendfenntartók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


