Tiltott oldalakon járt az atya?
Pedofil vádak egy baranyai plébános ellen?
Tiltott pornográf felvétellel való visszaéléssel gyanúsítják egy baranyai kisváros plébánosát.
2011.02.03 17:43MTIA Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy "tavaly májusban indult eljárás ismeretlen tettes ellen megszerzéssel/tartással elkövetett, tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntettének gyanúja miatt", több részletet azonban nem közölt.
Az MTI-nek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő bűnügyi forrás csütörtökön azt mondta: a papot a közelmúltban gyanúsítottként hallgatták ki, jelenleg szabadlábon védekezik.
A gyanú szerint a plébános gyermekpornóoldalakat látogatott az interneten, erre külföldi nyomozók hívták fel a magyar rendőrök figyelmét, akik ezután a férfi gépén pedofil felvételeket találtak.

Az MTI nyilatkozatot kért a plébánostól, de ő nem vállalkozott erre. Az MTI-nek többszöri próbálkozásra sikerült elérnie a Pécsi Egyházmegye sajtókapcsolatokkal megbízott munkatársát, aki időt kért a válaszadásra. Megjegyezte: a püspökség most szerzett tudomást az esetről, az ezzel kapcsolatos hírekre "kívülről" hívták fel a figyelmüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06