Megrótta a belgákat XVI. Benedek
A pápa szerint nem illik pedofil papok után kutania a rendőrségnek
XVI. Benedek pápa vasárnap "sajnálatosnak" nevezte a pedofil papok után nyomozó belga rendőrség múlt heti fellépését.
2010.06.27 18:50MTIA pápa a belga püspöki konferencia elnökének, André-Joseph Léonardnak címezte üzenetét, amelyben hangsúlyozta a katolikus egyház autonóm jogát arra, hogy kivizsgálhassa a szexuális visszaéléseket. Az egyházfő együttérzéséről biztosította a belga püspököket a rendőrség "meglepő és sajnálatos" fellépése miatt, és úgy nyilatkozott, hogy az igazságügyi hatóságok mellett az egyházi kánonjognak is megvan a maga szerepe.
"Már többször megismételtem, hogy ezekkel a komoly tényekkel a polgári és a kánonjognak is foglalkoznia kell, egymás önállóságának kölcsönös tiszteletben tartásával" - hangzik a pápa üzenete. A nyomozók a mechelen-brüsszeli főegyházmegye központjából, és egy volt érsek házából számítógépeket vittek el, hogy bizonyítékokat szerezzenek a papok elleni vádak alátámasztására.
Stefaan De Clerck belga igazságügyi miniszter egy televíziós nyilatkozatban túlzottnak nevezte a Vatikán reakcióját, szerinte a történtek "nem érnek fel egy diplomáciai incidenssel".
Aláhúzta, hogy a hatóságoknak igenis joguk van az egyházi intézményeknél házkutatásra, és nyomatékosan leszögezte, hogy az egyháznak esze ágában sincs egyházi bíróságot felállítani - idézte a minisztert a De Standaard flamand újság honlapja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


