Átkutatták a műgyűjtő lakását is
Gyanúsítottként hallgatták ki Pákh Imrét az őssejtügyben
Gyanúsítottként hallgatta ki csütörtökön az őssejtbotrány ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Pákh Imre műgyűjtőt - írta pénteki számában a Blikk.
2009.10.02 08:17MTIA lap információja szerint átkutatták a műgyűjtő lakását is. A nyár közepén az ügyben négy embert vettek őrizetbe. Az NNI emberi test tiltott felhasználásával gyanúsítja őket amiatt, hogy magzatból kinyert őssejtet ültettek emberekbe. A műgyűjtő cégbírósági adatok szerint igazgatósági tagja volt az IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Őssejt Központ Zrt.-nek. A lap úgy tudja, hogy Pákh Imre nem tett vallomást, azt majd írásban nyújtja be az NNI-hez.
Az ügyről a Blikknek nem akart nyilatkozni. A lap információja szerint gyanúsítottként történő beidézésének hírét Fásy Ádám műsorvezető kórházi ágyán kapta meg. A Blikknek azt mondta: nincs félnivalója, hiszen barátja, Pákh Imre kérésére lett igazgatósági tag a cégben. Hozzátette, hogy házkutatást tartottak nála, "de nem találtak semmilyen terhelő dolgot, hisz nincs mit". Bartha László, az NNI szóvivője a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy egy embert csütörtökön hallgattak ki az ügyben.
Kapcsolódó írások:
- Őssejt-ügy: Két hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatásokat
- Több civilszervezet és orvos tartott demonstrációt az őssejt-botrány miatt
- Őssejtügy: Újabb két gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség
- Őssejt-ügy: 100 millió készpénzt találtak Seffer Istvánnál!
- Őssejt- kezelések: Lantos nem tudta mi folyik a zárt ajtók mögött
- Őssejt-ügy sokadszorra: Megszüntették Seffer előzetes letartóztatását
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


