Vagyonosodási vizsgálat indult a sebész ellen
Őssejt-ügy: 100 millió készpénzt találtak Seffer Istvánnál!
A Somogy Televízió értesülései szerint vagyonosodási vizsgálat indult az őssejtügy egyik gyanúsítottja, Seffer István ellen, s annak során 100 millió forint készpénzt találtak a plasztikai sebésznél.
2009.08.13 13:03Somogy Televízió/MTIAz orvos testvére, a kaposvári magánklinikát vezető Seffer Tibor az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön nevetségesnek nevezte az információt.
A helyi televízió értesülése szerint az adóhatóság vagyonosodási vizsgálatot indított Seffer István ellen, ennek részeként 100 millió forint készpénzt találtak a klinikán.
Arról is hírt adtak, hogy a gyanú szerint a magánklinikán talált készpénz nem származhatott csupán az engedélyezett tevékenységek köréből.
A Somogy TV úgy tudja: a klinikán eddig is végeztek terhességmegszakítást, így a gyanú szerinti őssejtterápiához használhatták a helyben nyert abortumokat is.
Egy-egy ilyen beavatkozás ára 150 ezer forint volt, de bizonyos körülmények között kedvezményt is lehetett kapni. Terhességmegszakítást egyébként ma is végez a klinika, időpontot a híradás szerint akár a jövő hét végére is lehet kapni.
Az értesüléssel kapcsolatban Marton Ferenc, az APEH Dél-Dunántúli Regionális Igazgatójának szóvivője az MTI-vel annyit közölt: egyedi esetekben semmiféle adatot nem szolgáltathat a hatóság, csak az érintett.
A Seffer és Renner Magánklinika ügyvezető igazgatója, Seffer Tibor (Seffer István testvére) az MTI-nek úgy reagált az információkra: őszintén örülne, ha ennyi pénzt talált volna a nyomozóhatóság náluk. Hozzátette, hogy testvére érdekeltségeinek jelenlegi gazdasági helyzetét ismerve enyhén szólva nevetségesnek tartja a hírt.
Mint arról az MTI korábban beszámolt, a Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett négy, őssejtkezeléssel kapcsolatban meggyanúsított embert: egy amerikai, egy ukrán és két magyar állampolgárt. Utóbbiak egyike Seffer István orvos.
A gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezeléseket 2007-től, anyagi ellenszolgáltatás fejében, az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy 5 millió forintot fizettek.
Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberi test tiltott felhasználása miatt folytat eljárást. A rendőrség szerint a gyanúsítottak több helyszínen is végeztek illegális őssejtkezelést, miközben az ezt alkalmazó cégnek csak őssejt tárolására volt engedélye, értékesítésre és beültetésre nem.
Seffer István résztulajdonosa az IRM Magyarország Zrt.-nek, amely működtetője volt a Seffer és Renner Magánklinika egyik laborjának.
A magánklinika adta bérbe kaposvári laboratóriumát az IRM Zrt.-nek őssejttel kapcsolatos kutatásra 2007-ben. Akkor még az Egészségügyi Tudományos Tanács és az ÁNTSZ engedélyével működtek, az engedélyeket 2008 februárjában felfüggesztették.
Seffer István ügyvédje, a jelenleg szabadságon lévő Zamecsnik Péter korábban úgy nyilatkozott: védence az engedély felfüggesztésekor úgy döntött, be kell fejezni ezt a tevékenységet, és megindította az IRM-mel szembeni végelszámolást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06