Nem tudták megokolni tettüket
Elfogták a szikszói zsidó temető sírrongálóit
Az egyik szikszói temetőben több síremléket megrongáltak, összetörtek, egyes sírokat felforgattak. A rendőrök elfogták, majd előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Sz. Renáta 21 éves és G. Károly 22 éves aszalói lakosokat.
2014.10.13 15:00MTIElfogtak a rendőrök két embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy megrongálták Szikszón az évtizedek óta lezárt zsidó temető sírjait. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn közölte az MTI-vel, hogy az egyik szikszói temetőben több síremléket megrongáltak, összetörtek, egyes sírokat felforgattak.
A rendőrök elfogták, majd előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Sz. Renáta 21 éves és G. Károly 22 éves aszalói lakosokat. A gyanúsítottak beismerték tettüket, elfogadható magyarázatot nem tudtak rá adni. Az encsi rendőrkapitányság rongálás gyanúja miatt indított eljárást.
Freund Jenő, a Miskolci Autonom Orthodox Izraelita Hitközség elnöke májusban tájékoztatta az MTI-t arról, hogy - feltehetőleg az előző hónapokban - ötvennél több sírt rongáltak meg a szikszói zsidó temetőben. A temetőt a második világháború után zárták le, évtizedek óta csak a gyászolók jártak oda.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


