20 év és betegségtől fognak szenvedni
Alzheimer-kórt okozhat a dohányzás
A középkorú emberek között az erős dohányzás kétszeresére növeli annak az esélyét, hogy az illető húsz év múlva Alzheimer-kórtól vagy más hasonló betegségtől fog szenvedni - állítja egy új tanulmány.
2010.10.29 14:45medipress.hu
Azt eddig is tudtuk, hogy a cigaretta szívbetegséget és rákot okoz, így évente több millió ember haláláért felelős. Finn kutatók azonban most új ártalmakat fedeztek fel.
Minna Rusanen, a Kelet-finnországi Egyetem és a Kuopiói Egyetemi Kórház munkatársa, kollegáival 21 123 embert vizsgált meg 1978 és 1985 között, amikor a résztvevők ekkor ötven-hatvan évesek voltak.
Később, 1994 és 2008 között pedig a köztük előforduló Alzeimer-kórt, agyér-elmeszesedést és egyéb, az időskori csökkent szellemi képességekkel összefüggő betegségeket figyelte meg.
A vizsgált csoportból 5367 embernél találtak ilyen tüneteket, köztük 1136-an Alzheimer-kórtól, 416-an pedig agyér-elmeszesedéstől szenvedtek.
A kutatók megfigyelték, hogy a betegek között jóval nagyobb számban voltak olyanok, akik középkorúan legalább két doboz cigarettát elszívtak naponta.
Azok esetében azonban, akik fiatalon abbahagyták a dohányzást, vagy kevesebbet fogyasztottak napi fél doboznál, nem növekedett az Alzheimer-kór esélye.
A tanulmány szerzői megemlítik, hogy a dohányzás az agyvérzés egyik kockázati tényezője, és úgy tűnik, az agyér-elmeszesedéssel is kapcsolatba hozható.
"Elképzelhető, hogy a dohányzás azzal, hogy roncsolja az ereket és az idegpályákat, a szellemi képességek időskori csökkenéséhez vezet" - írják a kutatók.
Kapcsolódó írások:
- Spanyolországban szigorítják a dohányzási tilalmat
- A görögök többsége fittyet hány az új dohányzási tilalomra
- Tilos a dohányzás az aluljárókban is
- Könnyen jött, nehezen megy - tippek dohányzás helyett
- Szabaduljon meg rossz szokásaitól: 12 évet is öregedhet
- A gének erősen befolyásolják dohányzási szokásainkat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06