Génhiba a cigarettázás?
A gének erősen befolyásolják dohányzási szokásainkat
A dohányzás elkezdését és a függővé válást jelentős mértékben befolyásolják a gének is - közölték izlandi kutatók.
2010.04.26 19:21MTIA Nature Genetics című genetikai szakfolyóiratban megjelentetett másik két tanulmány is hasonló következtetésre jutott, miután 140 ezer dohányzó és nemdohányzó ember genomját megvizsgálták.
A kutatók a 11-es kromoszómán találtak egy olyan génváltozatot, amely szoros összefüggést mutatott a dohányzás elkezdésével, és egy másikat a 9-es kromoszómán, amely a dohányzásról való leszokással volt kapcsolatban.
A 8-as és a 19-es kromoszómán található bizonyos génváltozattal élő emberek pedig nagyobb eséllyel szívtak több cigarettát, mint azok, akik nem hordozták ezeket a génváltozatokat, valamint 10 százalékkal nagyobb volt náluk a tüdőrák kockázata is.
A mostani megállapítások kibővítik a nikotinfüggőséggel már korábban kapcsolatba hozott gének körét. Együttesen olyan diagnosztikai eszköz kifejlesztését tehetik lehetővé, amellyel egykor megállapíthatják majd, hogy kinél van emelt kockázata a dohányzástól való függőség kialakulásának.

A dohányzás mindenki egészségére ártalmas, ám egyesek számára az átlagosnál rosszabb - hangsúlyozta Kari Stefansson, az izlandi kutatócsoport vezetője.
Hozzátette, hogy egyelőre nem ismerik az anyagcsere-útvonalakat, amelyek segítségével ezek a gének hozzájárulnak a kockázathoz.
A tüdőrák és a dohányzás közötti kapcsolat több mint fél évszázada ismert, ám a tudósok a mai napig nem ismerik annak pontos okát, hogy az emberek között miért tapasztalható olyan nagy különbség azon a téren, hogy mennyire könnyen szoknak rá a cigarettára, mennyit dohányoznak, milyen nehézséget jelent számukra a leszokás, illetve milyen mértékben esendőek e kórral szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


