A kicsiből is megárt a sok!
A dohányzástól elvész a mértékletes ivás kedvező hatása
Brit kutatók 22 ezer emberre kiterjedt követéses tanulmánya szerint a mértékletes alkoholfogyasztás jelentősen csökkenti a rögképződés miatt előálló szélütés kockázatát, ám csak a nem dohányzóknál.
2010.04.16 08:35MTIA Cambridge-i Egyetem kutatói 22 254 embert követtek nyomon 12 éven át. Megállapították, hogy a napi 1-2 pohár bornak megfelelő mennyiségű alkoholt fogyasztó, nem dohányzó embereknél 37 százalékkal kisebb volt a szélütés előfordulásának kockázata, mint az absztinenseknél. A dohányzóknál azonban nem jelentkezett ez a védőhatás.
A nagy mennyiségben fogyasztott alkohol növeli a vérnyomást, ezzel emeli a szélütés kockázatát.

Kisebb mennyiségben az alkohol megelőzheti a vérrögök képződését, és csökkentheti az erek falán a zsíros lerakódást. A dohányzás viszont elősegíti az artériákban a plakkok kialakulását.
A szakemberek hangsúlyozták, hogy az agyvérzésből eredő szélütés kockázatát nem csökkenti a mérsékelt alkoholfogyasztás, a nagyobb mennyiségű ivás pedig minden típusú szélütés rizikófaktora.
A tanulmány részleteit a BBC hírportálja szerint az Amerikai Neurológiai Akadémia torontói konferenciáján ismertetik a brit kutatók.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 1,3 milliárd forintot szerzett vissza Tarr Zoltán, ennyit fizettek volna Orbán János Dénes operettjeire
- 18:21 Leégett a legelő a törökbálinti tűzvészben - sürgős segítséget kér az állatotthon
- 16:41 Ezért ne másszatok soha vonatra, villanyoszlopra! - megrázó történettel figyelmeztetnek a mentők
- 14:48 Riasztó pusztulás a Csendes-óceánon: százával halnak meg a szürke bálnák
- 13:43 Szijjártó Péter lemond parlamenti mandátumáról, a piacról kapott pozíciót
- 12:21 Meghalt Szántó Imre, a magyar ökölvívás legendás mestere
- 12:16 Magyar Péter: A Fidesz Brüsszelben azért lobbizik, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós pénzeket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter