Autizmusra és hiperaktivitásra írják fel?
Egyre több gyerek szed antipszichotikumot
Megkétszereződött a pszichózis elleni szert szedő gyerekek száma Nagy-Britanniában, és az Egyesült Államokban is egyre több kiskorú kap ilyen kezelést - állapította meg egy brit tanulmány.
2008.05.07 18:41MTIAz amerikai gyerekek hatszor nagyobb arányban szednek antipszichotikumot, mint a britek, ám mindkét országban egyre növekszik használatuk - írja a Pediatrics című szakfolyóirat májusi számában megjelent tanulmányában Fariz Rani, a Londoni Egyetem gyógyszerészeti iskolájának kutatója. Leggyakrabban autizmus és hiperaktivitás esetén írják fel ezeket a szereket. Nagy-Britanniában 1992-ben 595 gyereknél alkalmaztak antipszichotikumot, ez a gyerekek kevesebb mint négy tízezrelékét jelentette, 2005-re viszont 2917 gyereket kezeltek, ami közel kétszeres arányt jelent, hét tízezrelékre emelkedett a viszonyszám.
Egy korábbi amerikai tanulmány szerint az Egyesült Államokban 1996-ban tízezer gyerek közül 23, 2001-ben pedig már 45 szedett antipszichotikumot. A The Lancet című orvosi szaklap nemrégiben megjelent tanulmánya az eltérés okát abban látja, hogy Nagy-Britanniában korlátozzák e szerek felírását és a fogyasztókat megcélzó reklámjukat. A brit tanulmány, mely elsőként vizsgálja e szerek használatát Nagy-Britanniában, 16 ezernél több gyerek egészségügyi adatait gyűjti össze az 1992 és 2005 közötti időszakaszból.
A kutatók úgy találták, hogy leggyakrabban viselkedési zavarokra írták fel a gyógyszereket, beleértve a figyelemhiányos rendellenességet is. A tanulmány szerzői megjegyzik, hogy súlygyarapodást, idegrendszeri zavarokat, szívproblémákat jeleztek a szerek mellékhatásaként a gyerekeknél, biztonságosságukról pedig nincsenek még hosszabb távú tapasztalatok. Az esetszámok emelkedése mögött hasonló okokat feltételeznek a brit kutatók, mint amelyeket a 2004-es amerikai vizsgálat talált: az autista esetek növekvő számát és a gyógyszeripar befolyását. A szakemberek a gyógyszerszedés emelkedésénél is fontosabb kérdésnek tartják azt, hogy a megfelelő gyerekek kapják a megfelelő szereket. William Cooper, aki a 2004-es amerikai vizsgálat egyik résztvevője volt, felhívja a figyelmet: a mostani tanulmány azt jelzi, e szerek használatának növekedése már nem csupán amerikai jelenség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:30 GFM: egy év alatt 74 ezer forinttal nőtt a bruttó kereset
- 17:26 A rémálom visszatér? Egy új, halálos denevérvírus terjed Ázsiában
- 17:00 Visa: a magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz
- 16:58 Esztergomi robbantás - KNYF: a robbantó szándéka kétséget kizáróan az intézkedő rendőrök életének kioltására irányult
- 15:52 Kutatók éjszakája - Csaknem 200 helyszínen várják a tudomány iránt érdeklődőket
- 15:46 Korlátozza a hozzáadott mikroműanyagokat az Európai Bizottság
- 14:42 Kreml: felháborító a náci bűnök feledésbe merülése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06