A genetikai hajlam mellett a súly is ludas lehet
Az alacsony születési súly autizmussal járhat?
Az alacsony születési súlynak köze lehet az autizmus kialakulásához - állítják kutatók, akik ikerpárokon tanulmányozták a betegség jelentkezésének valószínűségét.
2012.01.26 16:55ma.huMiután tanulmányoztak 3700 ikerpárt, a Northwestern egyetem kutatói arra a felfedezésre jutottak, hogy az alacsony születési súly összefüggésbe hozható a betegséggel - mintegy háromszorosára emelte az autizmus spektrum zavar kockázatát azoknál az ikreknél, ahol az autizmus csak az egyik gyermeket érintette.

A tény, hogy csupán az egyik iker is lehet érintett a betegségben, noha a gyerekek teljesen egyformának tűnnek, azt sugallja, hogy a környezeti tényezők is szerepet játszanak a probléma kialakulásában, önállóan vagy a génekkel kölcsönhatásban.
Molly Losh tanulmányvezető elmondta: tanulmányuk során arra a felfedezésre jutottak, hogy a disszonáns ikreknél, tehát ahol csak egyik gyermeket érintette az autizmus spektrum zavar, a születési súly igen erős előrejelzője az autizmus kialakulásának.
Az elemzés során kiderült, hogy ahol az egyik bébi 15 százalékkal súlyosabb volt, mint a másik a születésükkor, az autizmus kockázata 13 százalékkal nőtt.
A születési súly tehát szerepet játszhat az autizmus kialakulásában, melynek okai igen összetettek. Hozzájárul az alapvető genetikai hajlam is, hogy kifejlődjön a betegség.
A tanulmány a Psychological Medicine-ben jelent meg.
Kapcsolódó írások:
- Késleltetett járás, csontfájdalom - bajt hozhat gyerekeknél a D-vitamin hiány
- Ki lehet nőni az autizmust?
- Veszélybe sodorja a babát - meg kell küzdeni vele!
- A babák valójában szájról olvasnak - így tanulnak beszélni
- Képek - Vészre figyelmeztetnek a festett pocakos kismamák!
- Vizuális készség és autizmus
- Beszédelemző készülék segítheti az autizmus diagnózisát
- Már másfél évesen eredményesen kezelhető az autizmus
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


