Hangulati zavar lehet belőle
Életen át tartó probléma fenyegeti a nem szundizó gyereket?
A gyermekek, akik kihagyják a délutáni alvást, nemcsak stresszesebbek, boldogtalanok, hanem mentális egészségügyi problémák nagyobb kockázatnak is ki vannak téve - állítja egy új tanulmány.
2012.01.05 08:15ma.huÉrdemes rászoktatni a gyermeket a délutáni alvásra - figyelmeztet egy új tanulmány, mely szerint a gyerekek, akik elmulasztják a szundizást, aggodalmaskodóbbak lesznek és kevésbé érdekli őket a környezetük.
Nem olyan lelkesek, sőt, kevésbé izgatottak vidám eseményekkel kapcsolatban, és a legkisebb stresszes dologgal is nehezen birkóznak meg. Amerikai kutatók szerint mindez annak köszönhető, hogy az alvás kihagyása megváltoztatja érzéseik kifejezésének módját.
A hosszútávú alvás-megvonás azonban egész életen át tartó hangulati problémákhoz vezethet - figyelmeztetnek a kutatók.

A Colorado Boulder egyetem kutatócsoportja 2-3 éves gyeremeket tesztelt: egy speciális műszer mérte, mennyit aludtak, miközben a szüleik alvási naplót is vezettek.
Monique LeBourgeois professzor elmondta: a fáradt kisgyermekek, akik elvégezték a feladatként kapott, első puzzle összerakását, 34 százalékkal kevesebb pozitív érzelmi reakciót mutattak, mint akik kipihentek voltak. Háromszor annyira stresszesek voltak viszont, amikor egy szándékosan összerakhatatlan puzzle-t adtak nekik, mint akik kipihenten próbálgatták összeállítani azt.
Sőt, a fáradt kicsik 39 százalékkal kevésbé voltak kíváncsiak a megoldhatatlannak tűnő puzzle-re, mint azok, akik pihentek voltak.
A professzor arra is figyelmeztetett, hogy az álmos gyermek a csoportban, az osztályban és egyáltalán környezetében kevésbé jön ki a többiekkel, és kevésbé részesül a pozitív élményekből.
Az elegendő alvás meghatározza, hogyan fejezi ki érzéseit egy kisgyermek, és ezért hosszútávon arra is hatással van, hogyan fejlődik érzelmileg. Ha nem kap elég pihenést, életreszóló hangulati problémái is lehetnek.
Ahogyan a megfelelő táplálkozásra, úgy a megfelelő alvásra is nagy szükség van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06