Nem stresszesebbek, boldogabbak, akik leszoktak
Rossz duma a stressz, ha nem akarjuk letenni a cigit!
A dohányosok gyakran élnek azzal a kifogással, ha a leszokás szóba kerül, hogy csak még stresszesebbek lesznek, ha leteszik a cigit. Sikeres leszokók szerint azonban ez egyáltalán nem igaz.
2011.12.15 16:55ma.huProblémát okoz majd higgadtnak maradni és kevésbé lesznek képesek megküzdeni a stresszel, ha nem gyújthatnak rá - sokszor érvelnek ezzel a dohányosok, ha arról esik szó, miért nem teszik le a cigit.
Egy új tanulmány azonban rámutatott, hogy ugyanolyan jól veszik az akadályokat a stresszkezelésben leszokás után, mint előtte.
A Wisconsini egyetem kutatói a leszokás pszichológiai hatását vizsgálták, miután sok dohányos állította, hogy feltehetően problémái lesznek a mindenapokban, ha nem gyújt rá.
Amiatt aggódtak, hogy nehezebben küzdenek meg a stresszel, negatív hatásokkal, a társadalmi kiközösítéssel, az öröm elvesztésével, vagy az intenzív sóvárgással - írja az Annals of Behavioural Medicine.
S bár az kétségtelen tény, hogy az egészségre jó hatással van és életet ment a dohányzás abbahagyása, azt korábban nem vizsgálták, vajon ez a "jóllét" más szempontból is igaz-e.

A Dr. Megan Piper vezette kutatócsoport 1400 férfi és női dohányos bevonásával placebo-kontrollált vizsgálatot végzett - a résztvevőket megkértek arra, hogy próbálják meg és tegyék le a cigarettát.
A tanulmány kezdetekor felmérték egészségi állapotukat, majd pedig egy-, illetve 3 évvel később. Az eredmények szerint a dohányzás abbahagyása nehéz volt, de a résztvevőknek nemcsak az egészségi állapotuk javult, hanem úgy általában is jobb lett a közérzetük.
Vagyis, az önbecsülésük, az életfilozófiájuk, életszínvonaluk, a munka, a tanulás, a kreativitás, szerelmi kapcsolataik, valamint a családi, otthoni és közösségi kapcsolataik is javultak.
Azokkal szemben, akik folytatták a dohányzást, sokkal pozitívabb hozzáállást mutattak mindenhez, egy- és három évvel később is. Sőt, úgy érezték, kevesebb dolog van, ami miatt stresszelnek, mint 3 évvel korábban.
A dohányosok azt hiszik, a cigit letenni annyi, mint felrúgni napi rutinjukat, amely hátrányos lesz kapcsolataikra nézve, és kevésbé tudnak megküzdeni helyzetekkel, ha nincs ott a megnyugtató cigaretta.
A fentiek azonban rámutatnak, hogy ez nem igaz. Akik letették a cigit, boldogabbak és elégedettebbek az életükkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Meghalt Szirtes András
- 12:42 Holtan esett össze a tornaórán egy szabolcsi kisdiák
- 12:13 Mateusz Morawiecki: Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot
- 11:57 Belehalt sebesülésébe a rotterdami lövöldözés harmadik, 14 éves áldozata
- 11:24 Brutálisan összevert négy börtönőr egy rabot
- 10:14 Bomló holttestet találtak Csepelen
- 9:20 Rosszul lett, mentővel vitték kórházba a 17-szeres válogatott magyar futballistát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06