Egyszer minimum meg akartak halni
Már tudja, hogy ölné meg magát a magyar kamaszok 12 százaléka
Egy, serdülők körében végzett hazai felmérés szerint a magyar fiatalok több mint 12 százaléka kívánta a közelmúltban azt, hogy bárcsak ne élne, több mint tíz százalékuk arra is gondolt, hogy véget vessen az életének, több mint 3 százalékuk pedig el is tervezte, hogy ezt hogyan tenné meg.
2011.11.23 20:25MTIElsőként a fentieket emelte ki a budapesti sajtótájékoztatón Balázs Judit gyermekpszichiáter, egy nemzetközi felmérés magyarországi vezetője.
Mint mondta, a 12 országban, 14-16 éves középiskolás diákok körében végzett felmérés célja, hogy feltérképezzék a serdülők kockázatos szokásait és viselkedését, egyúttal segítsék őket az egészséges életforma kialakításában. A vizsgálat kiemelt területe volt az öngyilkosság.
Mint kifejtette, az öngyilkosságot elkövető serdülők kilencven százalékának van legalább egy kezeletlen mentális betegsége, leggyakrabban a depresszió.
A nem kezelt depressziós betegek egynegyede öngyilkosság következtében hal meg - tette hozzá Balázs Judit. A magyarországi felmérés kérdőívét tizenöt, Budapest belső kerületeiben lévő középiskolában összesen 1009 diák töltötte ki önként.

A válaszolók 7,1 százalékánál alapos volt a gyanú, hogy kezelést igénylő depresszióban szenved. Balázs Judit megjegyezte, hogy akiknél a kérdőív alapján valamilyen kockázati tényezőt tártak fel, azoknak szakemberek azonnal segítséget ajánlottak.
A nemzetközi vizsgálat magyarországi vezetője hangsúlyozta azt is, hogy a kérdőívek kitöltéséhez a szülők beleegyezését is kérték. Mindössze negyven százalékuk adta meg az engedélyt, kevesebben, mint a többi országban.
Balázs Judit szerint ez összefügghet azzal, hogy Magyarországon még mindig tabutéma az öngyilkosság, pedig az ország a második helyen áll az öngyilkossági statisztikákban az Európai Unióban.
Európában a fiatal korosztályban a közlekedési balesetek után az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok. Mészáros Gergely gyermekpszichiáter rezidens arról beszélt, hogy a serdülők alkohol- és drogfogyasztását tekintve az európai átlaghoz hasonló a magyarok eredménye.
Felhívta a figyelmet, hogy a vizsgálatban részt vevő fiatalok csaknem harminc százaléka boltban tudott alkoholt vásárolni, holott a magyar jogszabályok szerint 18 éven aluliaknak nem adhatnának alkoholt. A kérdőívet kitöltő fiatalok csaknem fele dohányzik.
Bálint Mária pszichológus a vizsgálat pozitív eredményét emelte ki: a magyar serdülők osztják meg leggyakrabban szüleikkel, merre járnak, mit csinálnak szabadidejükben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


