Nem fejeződik be az agyfejlődés kamaszkorban
Főiskolás élmények fejlesztik tovább az agyat?
Kiderült, hogy az agy fejlődése mégsem áll meg a korábbi vélekedésekkel ellentétben a kamaszkorban.
2011.09.30 14:25ma.huAz agy fejlődése nem áll meg a serdülőkorban - folytatódik, amíg a 20-as évei elejére nem ér az ember - állapította meg egy új tanulmány.
Ez rávilágít arra, hogy a korábbi feltételezések, miszerint az agy fejlődése a kamaszkor éveiben befejeződik, hamisak. Az albertai egyetem kutatói MRI-t használtak 103 egészséges ember agyának feltérképezésére, akik 5-32 évesek voltak. Minden önkéntes legalább kétszer lett szkennelve.
A kutatás eredménye szerint a fiatal felnőttek agya még fejlődött a homloklebenynél, amely a komplex kognitív feladatok ellátásban működik közre, mint például a figyelem, a magas szintű koncentráció, késleltetés, gátlás.
Az agy ilyen szintű további fejlődése a kutatók szerint annak is köszönhető, hogy ebben az életkorban az ember új körülmények közé kerül. A fiatal felnőttkorral járó, új élettapasztalatok, mint például a főiskolára, egyetemre kerülés, a karrier elkezdése, a növekvő függetlenség, önállóság, az új szociális- és családi kapcsolatok kialakulása hozzájárulnak.
A Journal of Neuroscience-ben megjelent tanulmány szerzői hozzáteszik: bizonyos embereknél ugyanakkor agyi degeneráció jeleit is észlelték - emiatt további kutatásokra lesz szükség, hogy megértsék, milyen összefüggés van az agyi struktúrák és bizonyos pszichiátrai rendellenességek között. A legtöbb pszichiátrai betegségek a fiatal felnőttkorban alakul ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06