Kalóriafüggő, mennyire kövér valaki
Miért hízik, ha nem is eszik sokszor? Íme a válasz
A túlsúlyos felnőttek ritkábban esznek, mint normál testtömegű társaik, mégis több kalóriát vesznek magukhoz naponta, és fizikai aktivitásuk is kisebb - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
2011.11.21 20:20MTIA Journal of the American Dietetic Association című szakfolyóiratban ismertetett eredmények szerint a normál testsúlyú felnőttek - köztük azok is, akik megelőzően lefogytak, és sikeresen tartották súlyukat - többször ettek a nap folyamán.
Az Egyesült Államok lakosságának több mint 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a napi étkezések száma és a fogyásra való képesség közötti kapcsolat mindeddig tisztázatlan volt - magyarázta Jessica Bachman kutatásvezető, a Marywoodi Egyetem munkatársa.

Tanulmányához két nagyszabású országos vizsgálat adatait elemezte csoportjával, az egyikben túlsúlyos emberek étkezési szokásait követték nyomon, a másikban pedig olyan emberekét, akik jelenleg normál testsúlyúak, ám ezt legalább 13,6 kilogramm fogyással érték el, és kisebb testsúlyukat minimum öt éve tartani is tudták.
A normál testsúlyú emberek a napi három főétkezés közé átlagosan legkevesebb két kisebb falatozást (tízórait, uzsonnát) iktattak be, míg a túlsúlyos emberek átlagosan alig több mint egy kisebb étkezést.
A normál testsúlyúak ezzel együtt is átlagosan csak napi 1900 kalóriát vettek magukhoz, míg a túlsúlyosak több, mint 2000 kalóriát. A lefogyott és súlyukat tartani képes emberek fogyasztották a legkevesebb, átlagosan 1800 kalóriát naponta.
Ugyanakkor ez utóbbi csoport tagjai mozogtak a legtöbbet, hetente legalább 3 ezer kalóriának megfelelő energiát égettek el valamilyen testedzéssel, miközben a normál testsúlyú emberek heti 2 ezer kalóriát, a túlsúlyos emberek pedig csak átlagosan 800 kalóriát.
Kapcsolódó írások:
- Terhességre, túlsúlyra, fejfájásra: melyik gabona nem babona?
- Kiszúr a túlsúlyos gyerekekkel a visszaállított óra!
- Kemény dió! Ezért kúsznak vissza könnyen a pluszkilók?
- Vékonyka lánynál nem jön a baba - a túlsúlyosnak is több esélye van
- Nem biztos, hogy szívproblémánk lesz a túlsúlytól
- Tudod, mit kockáztatsz, ha keveset alszol?
- Kis esti zene, és szaladnak fel a kilók!
- Hiába fogysz, a szemükben kövér maradsz?
- A túlsúlyosakban alacsony egy nagyon fontos dolog
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


