Fodor hivatalosan is bejelentette
Az SZDSZ támogatja a költségvetést
Az SZDSZ készen áll arra, hogy elfogadja a költségvetést - jelentette be Fodor Gábor pártelnök az SZDSZ-frakcióülése közben hétfőn Budapesten. A liberális vezető hangsúlyozta: a támogatás az országnak és nem a kormánynak szól.
2008.11.24 18:38MTIFodor Gábor elmondta: a párt parlamenti frakciója és ügyvivői testülete szerint Magyarországnak a jelenlegi helyzetben elengedhetetlenül szüksége van arra, hogy legyen nyugodt politikai körülmények között megszületett költségvetése, ezért az SZDSZ készen áll arra, hogy a törvényjavaslatot támogassa.
A liberális pártelnök szerint világosan kell látni, hogy ez a támogatás az országnak szól, és nem a kormánynak: a világgazdasági válságban az ország érdeke kívánja, hogy legyen elfogadott költségvetés, mert ha nem lenne, vagy olyan körülmények között születne meg, amely az instabilitás látszatát kelti, az a magyar embereket, pénztárcájukat sújtaná, hiszen elszabadulhat a forint árfolyama. Az SZDSZ számára az teszi lehetővé a költségvetés támogatását, hogy a párt három stratégiai célkitűzése teljesült.
Az idei hiány jóval alacsonyabb lesz a tervezett a 3,8 százalékhoz képest; az Országgyűlés elfogadta a plafontörvényt a kiadások jelentős mérséklésére; és létrejött a stabilitási és reformalap - mondta Fodor Gábor. Hangsúlyozta: e három elem miatt az SZDSZ emelt fővel mondhatja, hogy az ország érdekében meg kell hozni ezt a döntést és támogatni kell a költségvetést. A sajtótájékoztatón újságírói kérdéseket nem lehetett feltenni, és a frakcióülés azt követően is folytatódott.
Kapcsolódó írások:
- Fodor Gábor: 1956 a demokráciát, a nemzeti összefogást jelenti
- Fodor Gábor: az ördög a részletekben lakozik
- Fodor Gábor: az nem megoldás, ha valakinek problémája van, akkor nyílt levelet ír
- Fodor Gábor: nem a harc segít az országon
- Fodor Gábor: téma volt a szakértői kormány is
- Fodor Gábor szerint nem fognak elzárkózni az értelmes felvetések elől
- Fodor Gábor marasztalná Kóka Jánost
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


