Gyurcsány szerint nem
Fodor Gábor: téma volt a szakértői kormány is
Az SZDSZ leszögezte álláspontját a kialakult helyzetről, elmondta a véleményét a miniszterelnök javaslatáról, valamint a szakértői kormány koncepciójáról is - közölte Fodor Gábor liberális pártelnök a csütörtöki budapesti MSZP-SZDSZ-tárgyalást követő sajtótájékoztatón.
2008.09.11 11:47MTIA kormányfő javaslatának látjuk az erényeit is, de az elsősorban az állami szerepvállalás túlterjeszkedésével való "szembe nem nézés" miatt nem elfogadható az SZDSZ számára - mondta Fodor Gábor, aki a liberális delegáció élén a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista küldöttséggel egyeztetett.
A több mint egyórás tárgyalást követően Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor külön tartott sajtótájékoztatót. Fodor Gábor kitért arra, hogy ezúttal nem a hogyanra, hanem a mire keresték a választ, vagyis arra, egy politikai megoldás milyen tartalommal szülessen meg. A liberális pártelnök felsorolta a konkrét szakpolitikai kérdéseket, amelyekről beszélgettek, és hozzátette: folytatják az egyeztetést.
A fontos kérdések között elsőként a gazdaságpolitikát említette, mert - mint mondta - az ország számára az állam túlterjeszkedése a fő probléma, és bármilyen politikai megoldás mellett teszik le a voksukat, erre választ kell találni. Kiemelte a nyugdíj ügyét, a foglalkoztatáspolitika és a szociálpolitika kérdését is.
Utóbbiról azt mondta, hogy az SZDSZ határozott véleménye szerint a rászorultsági elvet kell érvényesíteni. A megbeszélésen érintették még a Tiszta közélet, a demokratikus normák és az oktatáspolitika témakörét is. Fodor Gábor közölte: a következő alkalommal a tartalmi kérdésekről beszélnek majd, amiatt, hogy világossá váljon, van-e közös pont arra vonatkozóan, milyen tartalommal kellene másfajta politikai megoldást találni.
Újságírói kérdésre a liberálisok elnöke azt mondta, mostani találkozójukon leszögezték álláspontjukat, de az volt a szándékuk, hogy megtalálják, vannak-e olyan közös pontok, tartalmi ügyek, amelyek segítenek abban, hogy az ország érdekében megoldásra leljenek. Arra a kérdésre, szóba került-e, hogy Gyurcsány Ferenccel nem hajlandóak együttműködni, Fodor Gábor azt mondta, személyi kérdésekről nem beszéltek.
Kapcsolódó írások:
- Fodor Gábor szerint nem fognak elzárkózni az értelmes felvetések elől
- Fodor Gábor marasztalná Kóka Jánost
- A Fidesz-KDNP elfogadja Fodor Gábor és Dávid Ibolya meghívását
- Fodor Gábor: ma Magyarország politikai patthelyzetben van
- Fodor Gábor: Az erős ország toleráns és befogadó
- Szerdán találkozik Fodor Gábor Semjén Zsolttal
- Dávid Ibolya elfogadta Fodor Gábor meghívását
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


