Szeretnék újjáépíteni a koalíciót
Fodor Gábor marasztalná Kóka Jánost
A Népszabadság értesülései szerint Fodor Gábor SZDSZ-elnök valóban marasztalná Kóka Jánost a frakcióvezetői székben, ő azonban úgy véli: akkor vállalja továbbra is a tisztséget, ha a pártvezetés elképzeléseit támogatni tudja.
2008.09.10 10:52MTIA napilap szerdai számában megjelent cikk szerint az "állunk és várunk" jellemzi azt a szabad demokratákon belüli csoportot, amelyik értelmezhetetlennek tartja a szakértői kormány gondolatát, és nem akarja egyetlen kérdéssé szűkíteni a szocialistákkal folytatandó tárgyalásokat. Úgy vélik, hogy kritikus nyilatkozataik arra adnának alapot, hogy az SZDSZ elnöke rájuk hárítsa a kormányfő elmozdításának kudarcát.
Ugyanakkor szerintük egy nyitottabb tárgyalási pozíció lehetővé tette volna - még jóval 2010 előtt - a miniszterelnök "bársonyos" távozását, így viszont a szocialistáknak nincs más lehetőségük, mint az összezárás. A Népszabadság írása szerint Fodor Gábor és a hozzá közel állók valóban arra koncentrálnak, hogy újjáépítsék a koalíciót - Gyurcsány Ferenc nélkül. Hitük szerint már csak egy kis távolság választja el őket ettől, s ha ennek megtétele - számos rangos MSZP-partnerrel karöltve - sikerülne, nem ragaszkodnának annyira a szakértői kabinethez sem
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


