Magyar Nemzet
Bűncselekmény hiányában mentették fel a végrehajtói kamara alelnökét
Az ügyészség szerint a kamara alelnöke 2012-ben elszámolási vitába keveredett egy céggel, és hivatali hatalmával visszaélve jogtalanul akart leemelni több százezer forintot annak számlájáról.
2014.07.11 07:43MTIBűncselekmény hiányában a Fővárosi Törvényszék felmentette Császti Ferencet, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alelnökét, aki ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség emelt vádat hivatali visszaélés miatt, az ítélet nem jogerős - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
A lap írásában emlékeztet arra, hogy az ügyészség szerint a kamara alelnöke 2012-ben elszámolási vitába keveredett egy céggel, és hivatali hatalmával visszaélve jogtalanul akart leemelni több százezer forintot annak számlájáról.
Az törvényszék indoklása szerint az ügyészségnek minden kétséget kizáróan kellett volna bizonyítani a vádakat - számol be a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06